Európa Tanács: a parlamenti közgyűlés tagjait nem korlátozhatják megbízatásuk gyakorlásában

Külföld, 2021.05.04

Összeegyeztethetetlen az Európa Tanács alapelveivel és normáival, ha parlamenti közgyűlésének (PACE) tagjaival szemben megbízatásuk gyakorlását is akadályozó intézkedéseket hoznak - jelentette ki Rik Daems, a strasbourgi székhelyű PACE elnöke kedden.

Rik Daems tájékoztatása szerint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyik tagját is érinti az a pénteki bejelentés, mely szerint Oroszország megtiltja a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük több magas rangú uniós és tagállami tisztségviselőnek.

Közleményében jelezte, hogy kedden megbeszélést folytatott Oroszország nagykövetével, és ezen emlékeztetett az Európa Tanács tagjainak kiváltságairól és mentességeiről szóló általános megállapodással összhangban fennálló tagállami kötelezettségekre. Ezek között kiemelte a tagállami delegációk tagjainak szabad mozgását biztosító kötelezettségvállalások betartásának fontosságát a tagok közgyűléssel kapcsolatos feladataik elvégzése céljából.

Oroszország szankciós döntésének indoklásában a nagykövet megerősítette, hogy Moszkva "nem kérdőjelezi meg a fenti megállapodás szerinti elkötelezettségét" - tájékoztatott a közgyűlés elnöke.

A pénteken bejelentett orosz intézkedés David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének, Vera Jourovának, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökének, igazságügyi biztosnak, valamint hat uniós tagállam tisztségviselőjének, köztük az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése egyik tagjának tiltja meg a beutazást Oroszországba. A moszkvai külügyminisztérium indoklásában egyebek mellett kifogásolta, hogy az EU a közelmúltban "illegitim" és "alaptalan" korlátozó intézkedéseket vezetett be orosz állampolgárok és szervezetek ellen.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!