Európai Bizottság: az Apple piaci helyzetével visszaélve torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán

Külföld, 2021.04.30

Az Európai Bizottság állasfoglalása szerint az Apple amerikai informatikai óriáscég visszaélt piaci helyzetével, ami torzítja a versenyt a zenei szolgáltatások piacán - közölte Margrethe Vestager versenypolitikáért felelős biztos pénteken.

Az Európai Bizottság 2020 júniusában kezdett versenyjogi vizsgálatot a Spotify online zenestreaming-szolgáltató kezdeményezésére az Apple által gyártott készülékeken használt alkalmazások megvásárlására és letöltésére használt App Store nevű alkalmazásbolt működése kapcsán.

Margrethe Vestager pénteki sajtótájékoztatóján közölte, az uniós bizottság megállapításai között szerepel, hogy az Apple eszközein csak a saját alkalmazásboltján keresztül nyílik lehetőség új applikációk telepítésére. Amellett, hogy más szolgáltatók csak ezen keresztül kínálhatják termékeiket, az Apple harminc százalékos jutalékot vont le a konkurens cégeknek fizetett előfizetési díjak után. A vizsgálat szerint ezt a többletköltséget a fejlesztők a felhasználókra terhelik - ismertette.

Elmondta: aggodalomra okot adó az is, hogy az óriáscég felhasználói magasabb árat fizetnek a zenei szolgáltatásokért más vállalatok előfizetőihez képest, emellett megakadályozza, hogy egyes előfizetéseket közvetlenül a konkurens szolgáltatók alkalmazásain keresztül vásároljanak meg.

Az Európai Bizottság előzetes következtetése szerint az Apple alkalmazásboltjára vonatkozó szigorú szabályok hátrányosak más zenestreaming-szolgáltatókra nézve, akadályozzák, hogy a felhasználók olcsóbb szolgáltatásokat vegyenek igénybe, és torzítják a versenyt - közölte Margrethe Vestager.

A feltárt aggályok megerősítése esetén az Apple magatartása sértené az Európai Unió működéséről szóló szerződés vonatkozó, az erőfölénnyel való piaci visszaélést tiltó szabályát - tette hozzá az uniós biztos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!