Európai intézet: az EU továbbra is rendkívül lassan halad előre a nemek közötti egyenlőség terén

Külföld, 2019.10.15

Az Európai Unió továbbra is rendkívül lassan halad előre a nemek közötti egyenlőség terén, az irány jó, de még messze a cél - írta kedden közzétett jelentésében a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE).

Az EU szakosodott ügynökségének friss értékelése szerint az EU-átlag tekintetében a vonatkozó mutató csupán egy ponttal nőtt két év alatt, így most 67,4 ponton áll.

Ezt a ranglistát Svédország (83,6 pont) és Dánia (77,5 pont) vezeti. A legtöbb javítanivalója pedig Görögországnak (51,2 pont) és Magyarországnak (51,9 pont) van. A legnagyobb fejlődést Portugália és Észtország mutatta fel 3,9, illetve 3,1 pontos javulással.

A legalacsonyabb pontszámot elérő terület a "hatalom", amely a döntéshozásban fennálló egyenlőséget vizsgálja, mégis ez fejlődik a leggyorsabb ütemben. Ez főként a vállalatvezetésben részt vevő nők egyre magasabb arányának köszönhető, noha ez csak néhány tagállam esetén mondható el. A legmagasabb pontszámot az egészségügy terén mérték.

"Jó irányban haladunk, de még mindig messze vagyunk a céltól. A mutatónk, amely egyféle referenciaként szolgál a nemek közötti egyenlőség EU-n belüli helyzetéről, azt mutatja, hogy az uniós tagállamok csaknem fele 60 pont alatt teljesít. Rendkívül fontos, hogy gyorsabban haladjunk előre" - közölte Virginija Langbakk, a szervezet igazgatója.

Az idei mutató elkészítése során különös figyelmet kapott a munka és magánélet egyensúlya, és annak összefüggése a nemek közötti egyenlőséggel.

"A nemek közötti egyenlőtlenség hátráltatja Európát abban, hogy teljesen kiaknázza saját lehetőségeit. Büszke vagyok arra, amit eddig elértünk, de most már valós eredményekre kell váltanunk intézkedéseinket. A munka és a magánélet közötti egyensúlyról szóló, idén elfogadott irányelvünk gyökeres változást hozhat Európa-szerte" - emelte ki Vera Jourová illetékes uniós biztos.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!