Europol: több embert letartóztattak egy nyugat-balkáni bűnszervezet felszámolása alkalmával

Külföld, 2023.05.25

Európa számos országban tevékenykedő, nyugat-balkáni drog és lőfegyverek illegális kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet felszámolása során a csoport 37 tagját állították elő - tájékoztatott az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete, az Europol csütörtökön.

A közlemény szerint a május 24-én, Horvátországban, Szlovéniában, Bosznia-Hercegovinában, Hollandiában, Olaszországban, Belgiumban és Németországban végrehajtott akció során az előállítások mellett a nyomozók feltárták, hogy a csoportot egy bosznia-hercegovinai állampolgár vezeti, aki jelenleg négyéves börtönbüntetését tölti Olaszországban.

A nyomozóknak sikerült megállapítaniuk, hogy a bandavezér hogyan szervezte börtöncellájából a bűnszervezetet és miként irányította a csoport tevékenységét. A vádlott vélhetően rendszeresen adott parancsokat és utasításokat társainak kábítószer- és lőfegyver-kereskedelemmel kapcsolatos ügyekben - írták.

Az előállítások mellett a felsorolt országokban a nyomozók számos helységet, köztük egy belgiumi börtöncellát, valamint egy hollandiai garázst és több épületet Horvátországban, Németországban, Szlovéniában és Bosznia-Hercegovinában átkutattak, ahol a csoport kábítószert, lőfegyvert és lőszereket tárolt.

Az akciónapon 148 ezer euró (mintegy 56 millió forint) készpénzt, 18 lőfegyvert, köztük 2 géppuskát, valamint 2512 lőszert, 500 gramm TNT-t detonátorokkal, több mint 15 kilogramm kokaint, 11 kilogramm heroint, 3 kiló amfetamint, 7 kiló marihuánát és 10 kilogramm hasist, továbbá rendvédelmi egyenruhákat és hamis személyazonosító okmányokat foglaltak le - közölte az Europol.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!