Fehérorosz válság - Európai Bizottság: az EU új, hiteles és átlátható választásokat sürget Fehéroroszországban

Külföld, 2021.02.05

Az Európai Unió továbbra is a valódi, széles körű nemzeti párbeszéd gyors elindítását sürgeti Fehéroroszországban, ezt új, hiteles és átlátható választásoknak kell követniük, tiszteletben tartva a fehérorosz nép akaratát - jelentette ki Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, valamint Várhelyi Olivér szomszédságpolitikáért és bővítésért felelős biztos közös nyilatkozatban pénteken.

A közleményben - amelyet a Szvjatlana Cihanouszkaja fehérorosz ellenzéki vezető által február 7-re meghirdetett, Fehéroroszországgal való szolidaritás napját megelőzően adtak ki - aláhúzták, hogy az országban továbbra is igazságtalan üldöztetés folyik az ellenzék és a civil társadalom, a médiában dolgozók, a munkavállalók és a vállalkozók, valamint számos olyan diák ellen, akiket elbocsátottak az egyetemekről, és megtagadták az oktatáshoz való jogukat.

Leszögezték: a hatóságoknak figyelembe kell venniük a lakosság demokratikus jövő iránti, valamint az alapvető szabadságok és az emberi jogok tiszteletben tartására irányuló folyamatos kérését. A békés tüntetők ellen alkalmazott erőszakot azonnal be kell szüntetni. Minden önkényesen őrizetbe vett embert, beleértve a politikai foglyokat és újságírókat is, azonnal és feltétel nélkül szabadon kell bocsátani. Az emberi jogok megsértésének valamennyi elkövetőjét felelősségre kell vonni - húzták alá.

Kijelentették, hogy az Európai Unió továbbra is határozottan kiáll a fehérorosz nép mellett. Növelte a népnek nyújtott támogatását, és készen áll arra, hogy a demokratikus Fehéroroszországot különféle eszközökkel, köztük átfogó gazdasági támogatási tervvel segítse - tette hozzá Josep Borrell és Várhelyi Olivér a közös nyilatkozatban.

Fehéroroszországban az augusztus 9-én tartott elnökválasztás óta rendszeresek a hatodszor is hatalomra került Aljakszandr Lukasenka államfő elleni tömegtüntetések, amelyeket a hatóságok kezdetben könyörtelen brutalitással igyekeztek megfékezni. Több tiltakozó meghalt, sokan kínzásokról számoltak be a fogva tartás során, és vannak, akik azóta sem kerültek elő, hogy őrizetbe vették őket.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!