Fokozott rendőri jelenléttel készül a román belügyminisztérium az idei első hosszú hétvégére

Külföld, 2023.01.20

Fokozott rendőri jelenlétre lehet számítani a romániai országutakon és turisztikai központokban a következő napokban, a román belügyminisztérium mintegy 23 ezer alkalmazottja lesz szolgálatban az idei első hosszú hétvégén - közölte pénteken Monica Dajbog, a tárca szóvivője.

Romániában január 24-én, kedden ünneplik a román fejedelemségek, Havasalföld és Moldva egyesülésének 164. évfordulóját. A kormány hétfőt is pihenőnappá nyilvánította a közszférában.

A most kezdődő négynapos hosszú hétvégén már azért is megnövekedett forgalomra lehet számítani, mert a napokban kiadós havazás várható a hegyvidéken, miután az idei rendkívül enyhe téli szezonban - és főleg a karácsonyi szünet idején - nagyon kevés sípályán volt sportolásra alkalmas hó.

A belügyi szóvivő elmondta: elsősorban a turisztikai központokra összpontosítanak, de azokon a településeken is növelik a rendőri jelenlétet, ahol a nemzeti ünnep alkalmából tömegrendezvényeket tartanak. Becslésük szerint mintegy 90 ezer ember részvétele várható a szervezők által bejelentett 130 egyesülés-napi ünnepségen.

Az országutakon 285 mozgó traffipaxot helyeznek üzembe, és a belügyminisztérium 12 helikoptere teljesít majd szolgálatot a hosszú hétvégén.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!