Franciaországban is fontolgatják a TikTok használatának megtiltását a kormányzati dolgozók számára

Külföld, 2023.03.01

Franciaország fontolgatja a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatának megtiltását a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein az Egyesült Államok és az Európai Bizottság hasonló jellegű döntéseit követően - jelentette be szerdán a kormányszóvivő.

"A köztársasági elnök, a miniszterelnök vagy a kormánytagok olyan szolgálati telefonokkal rendelkeznek, amelyekre semmilyen applikációt nem lehet letölteni. Egyetlen miniszteri hivatali telefonon sincs TikTok, sem más applikáció" - mondta Olivier Véran.

"A legfőbb tárcáknál, a védelmi és a belügyminisztériumban már meggyőződtek arról, hogy a munkatársak hivatali telefonjaira nem lehet TikTok-jellegű vagy másfajta közösségi oldalakat telepíteni. A többi minisztériumban is hasonló intézkedés van folyamatban" - tette hozzá.

A kormányszóvivő elmondta: a központi és helyi közigazgatás esetében szerdán elindult egy szenátori vizsgálat, amelynek hat hónap áll rendelkezésére a jelentés elkészítésére, és a digitális felületeken a szabadságjogok szavatolásáért felelős állami intézmény, a CNIL állásfoglalását is kikérte a kormány.

"Nem arról van szó, hogy egyik vagy másik közösségi oldal applikációját kipécézzük - hangsúlyozta Olivier Véran -, hanem meg akarunk arról győződni, hogy valamennyi applikáció, amelyet magas szinten lehet használni, rendelkezik az Európai Unión belüli adatvédelmi garanciákkal."

Kormányzati források az AFP hírügynökségnek jelezték: a kormányzati munkatársaknak külön kell kezelniük személyes és hivatali eszközeiket, és a TikTok-hoz hasonló applikációk használatát a legszükségesebb esetekre kell korlátozniuk, például az intézményi kommunikációra.

Emmanuel Macron államfő több kormánytaghoz és vezető ellenzéki politikushoz hasonlóan rendszeresen kommunikál a TikTokon, elsősorban a fiatal korosztállyal. A politikusok pedig rendszeresen használják a Telegram és a Whatsapp csevegő applikációkat személyes telefonjaikon.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön döntött a TikTok használatának megtiltásáról. Indoklásuk szerint az intézkedés célja az intézmények birtokában lévő adatok és információk védelme, valamint az, hogy megóvják az intézményeket a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek kibertámadásokhoz vezethetnek.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!