"A kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem még soha nem volt ennyire egyértelműen a legfontosabb" - hívta fel a figyelmet a tárcavezető Eric Dupond-Moretti igazságügyi és Gabriel Attal költségvetési miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
A tavalyi év folyamán 128 tonna kannabiszt foglalt le a rendőrség, ami 15 százalékkal több, mint 2021-ben, és "példátlanul nagy mennyiség".
A lefoglalt kokain mennyisége 27 tonna, ami 5 százalékos növekedés. Ez utóbbi fajta kábítószer 55 százaléka Franciaország tengerentúli megyéiből, az Antillákról és Guyanáról érkezett az európai kontinensre.
"Meg kell akadályozni, hogy ez a fehér cunami elérje a partjainkat" - fogalmazott Gabriel Attal. A vámügyekért is felelős költségvetési miniszter elmondta: február 19-én rekordmennyiségű, 1,9 tonna kokaint foglaltak le a hatóságok a normandiai Le Havre kikötőjében.
A Franciaországban lefoglalt kábítószerek 80 százaléka tengeri úton érkezik a kontinensre, elsősorban Le Havre kikötőjébe, ahol évente 3 millió konténer fordul meg. A belügyminiszter ezért jelezte: az év végéig megháromszorozzák a kábítószer elleni hivatal Le Havre-i kirendeltségén dolgozók számát, a jelenlegi nyolcról 25-re. Fokozzák az ellenőrzéseket a párizsi Orly repülőtéren is, ahova a guyanai Cayenne-ből érkeznek a járatok. A tengerentúli város repülőterén a tárcavezető szerint már 100 százalékos a rakományok átvizsgálása, s hasonló szkennereket helyeznek üzembe Párizsban is.
Tavaly 1,4 tonna heroint is lefoglaltak az országban, ami 8 százalékkal több, mint 2021-ben, és 273 kilogrammnyi szintetikus drogot is, ami 21 százalékos emelkedést jelent egy év alatt.
Eric Dupond-Moretti igazságügyi miniszter elmondta: tavaly 37 593 ítélet született kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatban, ami 10 százalékos emelkedés 2019-hez képest.
"A kábítószer-kereskedelem mindannyiunk ügye. Nem csak gondtalan fogyasztók léteznek, ez az egész halált és vért szül" - mondta a miniszter a kábítószer-kereskedőbandák közötti véres leszámolásokra utalva.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!