Gyorsított eljárásban ítélik el a francia sárga mellényesek közé keveredett szélsőségeseket

Külföld, 2018.11.26

Gyorsított eljárásokban ítélik el Franciaországban az üzemanyagadó emelése ellen tüntető "sárga mellényesek" közé keveredő szélsőségeseket, akik két nappal ezelőtt rendőrökre támadtak a párizsi Champs-Elysées sugárúton: a 103 őrizetbe vett ember közül 28 őrizetbe vételét meghosszabbították, 47-et hétfőn állítanak bíróság elé, 25-öt szabadon engedtek, háromnak pedig egy későbbi időpontban kell büntetőbíróság elé állnia - közölte a párizsi ügyészség.

A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, a közösségi oldalakon spontán szerveződött tiltakozó mozgalom tíz napja tüntet országszerte az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jére tervezett emelése ellen. Szombaton mintegy 8 ezren gyülekeztek a Champs-Elysées-n azzal a céllal, hogy az elnöki hivatal és a nemzetgyűlés elé vonuljanak. A közéjük keveredő szélsőségesek felszedték az utcaköveket, barikádokat építettek, rátámadtak a rendőrökre és megpróbálták áttörni a kordonokat, ezért a rendőrök könnygázzal és vízágyukkal tartották őket távol.

"Ez a felállás teljesen példa nélküli, egyrészt azért, mert teljesen spontán, nincs szervező, nincs párbeszédre alkalmas partner, másrészt az incidens hosszúsága miatt is" - mondta hétfőn Michel Delpuech párizsi prefektus, aki szerint a rendőrökkel összetűzőket egyértelműen "az ultrajobboldal tagjai ihlették és manipulálták".

"A központi szervek figyelmét most az ultrajobboldali csoportok kötik le, és nem kizárt, hogy döntés születik egyes csoportok feloszlatásáról" - hangsúlyozta a prefektus. "A 103 őrizetve vettnek háromnegyede elszigetelt vidéki városokból érkezett, nem ismerősek Párizsban" - tette hozzá, jelezve, hogy 47 embert hétfőn gyorsított eljárásban állítanak bíróság elé.

A szombati összecsapásokban a rendőrök 5 ezer könnygázgránátot használtak, percenként legalább egyet, amire még soha nem volt példa a prefektus szerint. A tűzoltók több mint száz helyen oltottak tűzet a Champs-Elysées sugárúton, 31-en sérültek meg, közülük 24 tüntető és hét rendőr. Egy tüntető súlyosan megsérült a kezén, amikor egy gránátot próbált meg felszedni, egy rendőr pedig a fél szemére megvakult, amikor egy tüntető egy házi készítésű petárdával megdobta.

A sárga mellényesek országos mozgaloma eközben "megkezdte az egyeztetést, hogy képviselőket jelöljön ki, akik konstruktív módon képesek tárgyalni a kormánnyal és Emmanuel Macron elnökkel annak érdekében, hogy párbeszéd kezdődjön és a mozgalom kiutat találjon a válságból" - mondta hétfőn a BFM hírtelevízióban Benjamin Cauchy, a sárga mellényesek toulouse-i képviselője, álhírnek nevezve azt a Facebookon megjelent felhívást, amely december 1-re újabb tüntetést hirdet Párizsban.

Benjamin Cauchy jelezte, hogy ő maga is jelölt a sárga mellényesek szóvivői posztjára. Elmondta, hogy a regionális referensek fogják kijelölni a megfelelő személyt, de azt nem részletezte, hogy milyen feltételek alapján. Benjamin Cauchy elítélte a szombati erőszakot a Champs-Elysées sugárúton. "Az nem a sárga mellényesek Franciaországa volt" - mondta.

Szombaton országszerte 106 ezren békésen tiltakoztak 1619 helyen az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó január 1-jére tervezett emelése ellen.

Emmanuel Macron államfő vasárnap Brüsszelben, az uniós tagállamok állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatóján utalt a sárga mellényesek mozgalmára, európai kontextusba helyezve a tiltakozást.

"Minden demokráciában egyértelműen az a dolgunk, hogy perspektívát adjunk a középosztálynak és az alacsonyabb rétegeknek. Muszáj megállapítani, hogy eddig nem sikerült az inkluzív gazdasági fejlődés új modelljét létrehoznunk" - fogalmazott a francia elnök.

Emmanuel Macron kedden részletezi, hogyan képzeli el a kormánya az ökológiai átmenetet és várhatóan bejelenti egy szakértőkből és közéleti személyiségekből álló klímaügyi tanács létrehozását. A miniszterelnöki hivatal felügyelete alá tartozó testület sajtóhírek szerint ezentúl minden közpolitikai feladat kidolgozásában és értékelésében részt vesz azért, hogy a javasolt megoldások szociálisan és gazdaságilag is végrehajthatók legyenek. A tiltakozást kiváltó környezetvédelmi adóemelésről viszont továbbra sem kíván lemondani a kormány.

"Talán a kísérő intézkedésekben megegyezhetünk, de az energetikai átmenet irányát tartanunk kell" - hangsúlyozta vasárnap Bruno Le Maire gazdasági miniszter, aki szerint "a jelenlegi válság túlmutat az üzemanyag kérdéskörén". A tárcavezető helyi szinteken olyan találkozók létrehozását javasolja, ahol bárki elmondhatja a véleményét a helyi gazdasági élet vezetői előtt, hogy "a legmegfelelőbb válaszok szülessenek" az adópolitikát kifogásoló állampolgárok félelmeire.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!