Gyorsult az infláció Oroszországban májusban

Külföld, 2021.06.09

Gyorsult a fogyasztói árak emelkedésének üteme Oroszországban májusban.

Az orosz statisztikai hivatal jelentése szerint havi összevetésben 0,7 százalékkal kúsztak feljebb a fogyasztói árak, míg áprilisban 0,6 százalékos emelkedést mértek.

Éves összehasonlításban 6,02 százalékra gyorsult az ütem májusban az előző havi 5,5 százalékról. Legutóbb 2016 októberében haladta meg a 6 százalékot az éves összevetésű ütem, akkor 6,1 százalékon állt.

Elemzők havi szinten 0,6 százalékos, éves összevetésben pedig 5,8-5,9 százalékos emelkedésre számítottak.

Az élelmiszerárak 0,96 százalékkal emelkedtek áprilishoz képest, míg a nem élelmiszeripari termékek 0,74 százalékkal, a szolgáltatások pedig 0,44 százalékkal drágultak. A benzinárak 0,3 százalékkal nőttek májusban, az év eleje óta pedig 3,8 százalékkal kúsztak feljebb.

Az orosz jegybank a legfrissebb, áprilisi előrejelzése szerint arra számít, hogy 4,7-5,2 százalék között alakul 2021-ben az éves infláció, és csak 2022 közepére lassul az ütem a 4 százalékos jegybanki célra.

A jegybank részben az infláció és az inflációs várakozások magas szintje miatt március után áprilisban is kamatot emelt. A monetáris politikai döntésekben illetékes igazgatótanács 50 bázisponttal, 5,00 százalékra húzta fel az alapkamatot a gyenge rubel, a magas infláció és a geopolitikai kockázatok miatt.

A gazdaságfejlesztési minisztérium egyelőre még 4,3 százalékos, elemzők viszont 4,9 százalékos éves inflációra számítanak az idei évre. A 2022-es évre a jegybank és a kormány 4,0 százalékos, elemzők pedig 3,9 százalékos inflációt várnak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!