Hasogdzsi-ügy - Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést a szaúdi trónörökös ellen

Külföld, 2018.11.20

Az amerikai elnök nem hoz büntető intézkedést Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös ellen a szaúdi újságíró, Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolása ügyében.

A Fehér Ház kedden közleményt adott ki, amelyben Donald Trump leszögezte, hogy az Egyesült Államok "rendíthetetlen partnere" kíván maradni Szaúd-Arábiának, még akkor is, ha - mint fogalmazott - "nagyon is előfordulhat", hogy a szaúdi koronahercegnek tudomása volt Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásáról.

Az elnök jelezte azt is, hogy nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött fegyvereladási megállapodásokat, mert - mint hangoztatta - "ha őrült módon felmondanánk ezeket a szerződéseket, Oroszország és Kína óriási hasznot húzna belőle".

A nyilatkozat utalt arra: az amerikai hírszerzés változatlanul tanulmányozza az október 2-án Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán elkövetett gyilkosságról rendelkezésre álló bizonyítékokat. "Hírszerző ügynökségeink továbbra is tanulmányoznak minden rendelkezésre álló információt, de nagyon is könnyen előfordulhat, hogy a koronahercegnek tudomása volt e tragikus eseményről, talán tudott róla, talán nem" - olvasható a közleményben. A közleményben, amely bevezetőjében leszögezi, hogy "a világ nagyon veszélyes hely", Donald Trump méltatta Szaúd-Arábia Washingtonnak nyújtott segítségét az Iránnal kapcsolatos politikájában.

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) múlt hét végén kiszivárogtatott elemzése szerint Dzsamál Hasogdzsit Mohamed bin Szalmán, szaúdi koronaherceg utasítására gyilkolták meg a törökországi Isztambulban. A szaúdi ualkodó és a koronaherceg egyaránt határozottan cáfolta, hogy tudomása lett volna a gyilkosság tervéről és végrehajtásáról.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!