Hat orosz vadászgép érkezik Oroszországból Szerbiába a napokban

Külföld, 2017.10.02

Hat orosz vadászgép érkezik Oroszországból Szerbiába a napokban, az első két gép részei hétfőn érkeztek meg Belgrádba - számolt be honlapján a Szputnyik orosz hírügynökség szerbiai irodája.

A hat MiG-29-es gép megvásárlásáról tavaly decemberben Moszkvában tárgyalt Aleksandar Vucic szerb és Vlagyimir Putyin orosz államfő. Aleksandar Vucic akkor még Szerbia miniszterelnökeként vett részt a megbeszélésen.

A vadászgépeket Belgrád ajándékba kapta Moszkvától, és csak a körülbelül 185 millió eurót kitevő felújítási munkálatokat kellett kifizetnie. Korábban elhangzott, az ugyanilyen típusú új gépek 600 millió euróba kerülnének.

A gépek darabokban jutnak el Szerbiába, ahol újra össze kell őket szerelni. A Migeket a civil lakosság október 20-án, a Belgrád felszabadításának 72. évfordulóján szervezett katonai parádé keretében láthatja majd repülni a főváros felett.

A szerb hadseregnek jelenleg négy MiG-29-ese van, és a várakozások szerint az orosz gépek mellett hamarosan további nyolc, felújításra szoruló MiG-29-es érkezik Fehéroroszországból. Miután ezeket is korszerűsítették, Szerbiának 18 ilyen vadászgépe lesz.

A szerb hadsereg felszerelését a mai napig az egykori Jugoszláv Néphadsereg (JNA) fegyverzete teszi ki, amely a szovjet fegyvereken alapul, így az orosz katonai együttműködés voltaképpen a korábbiak folytatásának tekinthető.

Noha Szerbia az Európai Unió teljes jogú tagságának elnyerésére törekszik, szoros történelmi, vallási és kulturális kapcsolatok fűzik Oroszországhoz, amelyeket nem áll szándékában megszakítani.

Egyes elemzők szerint Oroszország azért ad ilyen jutányosan vadászgépeket Szerbiának, hogy ellensúlyozza a NATO befolyását a Balkánon.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!