TV műsor

Házi őrizetbe került az őrizetbe vett orosz oknyomozó újságíró

Külföld, 2019.06.09

Házi őrizetbe került szombaton Ivan Golunov orosz oknyomozó újságíró, akit kábítószer eladásának kísérletével vádoltak meg.

A Meduza című ellenzéki hírportál újságírója a bíróságon tagadta az ellene felhozott vádat. Azt mondta, semmilyen kábítószerrel kapcsolatos visszaélést nem követett el, és kész segíteni a nyomozást. A bíróság döntése értelmében augusztus 7-éig lesz házi őrizetben. Az újságíró ártatlanságát hangoztatta.

Golunovot bírósági meghallgatása előtt kórházba kellett vinni, de a hatóságok nem közölték, hogy miért. Az Agora elnevezésű jogvédő civil szervezet úgy értesült, hogy agyrázkódása és bordatörése van. A Meduza hírportál arról számolt be, hogy munkatársát valószínűleg megverték, miután őrizetbe vették.

A Rosszija 24 állami hírcsatorna vasárnap megszólaltatott egy név nélkül nyilatkozó, a kamerának háttal állított rendőrt, aki szerint Golunov március óta megfigyelés alatt áll, mert az gyanú merült fel vele szemben, hogy gyakori lettországi látogatásait kábítószer becsempészésére használhatja. Az orosz nyelvű Meduza hírportált egyébként Rigából szerkesztik.

A Rosszija 24 egyébként azt is állította, hogy Golunov az őrizetbe vétel idején ittas volt, miközben vasárnapi tudósításában egy olyan, kézzel kijavított orvosi jelentést mutatott be, amelyben valaki a részegségre vonatkozó nyomtatott formaszövegbe, tollal beszúrta a "nem" szót. A szakvélemény így azt állította, hogy az újságíró nem volt alkoholos befolyásoltság állapotában.

A rendőrség azt állítja, hogy 4 gramm kábítószert találtak Golunov hátizsákjában. Sok újságíró viszont azt gondolja, hogy a hatóságok így próbálják elhallgattatni kollégájukat, aki legutóbb gátlástalan uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt. Ivan Kolpakov, a Meduza szerkesztője az Interfax hírügynökségnek azt mondta, hogy Golunov ez utóbbi miatt fenyegetéseket is kapott.

Feltehetően a Golunov melletti szolidaritás miatt egyébként a szervezők lemondták a Masina Vremenyi együttes szerda estére meghirdetett fellépését a Vörös téren. A fennállásának 50. évfordulóját ünneplő zenekar vezetője, Andrej Makarevics több jelentős politika ügyben, így a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai beavatkozás ügyében többször is nyíltan hangot adott a Kremlével ellentétes álláspontjának.

A Masiva Vremenyi az Oroszország napja elnevezésű ünnep alkalmából megtartandó gálakoncerten lépett volna fel, több más orosz zenekar és szólista mellett.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!