Helyettes államtitkár: a magyar kormány elkötelezetten védi a magyar családokat

Külföld, 2023.03.28

A magyar kormány elkötelezetten védi a magyar családokat, számos intézkedést hozott védelmük érdekében, így például a rezsivédelmet, a kamatstopot vagy az élelmiszerárstopot - mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára az MTI-nek kedden Brüsszelben.

Kupecki Nóra az Európai Unió (EU) évente megrendezett fogyasztóvédelmi találkozóján vett részt, ahol EU-s tagállambeli kollégáival az aktuális és a jövőre vonatkozó fogyasztóvédelmi kihívásokról tanácskozott. Mint elmondta, a keddi találkozón a brüsszeli szankciós politika miatti infláció, illetve gazdasági válság fogyasztókra gyakorolt hatásai, és azok tagállami kezelésének módszerei voltak napirenden.

Az IM helyettes államtitkára kiemelte: a fogyasztóvédelmi hatóság hétről-hétre fokozottan ellenőrzi az élelmiszerárstop szabályainak a betartását, és fellép a tisztességtelen, illetve trükköző vállalkozásokkal szemben.

Hozzátette, hogy a magyar kormány számára a fogyasztóvédelem kiemelt prioritást élvez, ezért üdvözli, hogy az EU számára is fontos kérdés lesz a jövőben. Mint mondta, a kormány minden olyan EU-s jogalkotást támogatni fog, amelyek ténylegesen a fogyasztók védelmét szolgálják. Ezek között a helyettes államtitkár az unióban napokon belül elfogadásra kerülő termékbiztonságra vonatkozó rendeletet, továbbá más, a fenntarthatósággal, a termékek környezetbarát címkézésével, illetve a zöld átállással összefüggő javaslatokat említette.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!