Ez az első alkalom, hogy csatornákból származó minták alapján igyekeznek feltérképezni a lakosok kábítószer-fogyasztási szokásait.
A 2015 és 2022 között, 30 - városi és vidéki - szennyvíztisztító-telepnél végzett kutatás során a csatornákba kerülő kokain-, speed- és ecstasy-nyomokat elemezték.
Mivel a kábítószerek tisztaságáról meglehetősen sok információ áll a holland hatóságok rendelkezésére, a vizsgálat során hitelesen meg tudták állapítani a minták alapján a felhasznált kábítószerek mennyiségét is.
Thomas ter Laak, a KWR egyik munkatársa a Trouw című holland napilapnak nyilatkozva kiemelte, hogy közölt eredményeik mindössze óvatos becslések, és hozzátette: a csatornákat szándékosan nem vizsgálták jelesebb napokon, például fesztiválok idején.
Azt is szem előtt tartották, hogy bűnbandák rendszeresen kidobják a csatornákba a kábítószerek maradékait - húzta alá.
Mint mondta, az analízis során bebizonyosodott ama feltételezés is, amely szerint a városokban több kábítószert fogyasztanak, mint a vidéki térségekben: az eredmények szerint az előbbi helyeken ötször annyi kokain és ecstasy maradékát találták meg a környező csatornákban.
Ter Laak kiemelte továbbá, hogy a minták elemzése alapvető fontosságú a kábítószerekkel kapcsolatos kutatásokban, a többi között azért, mert ennek segítségével a feketepiacon forgalomba hozott kábítószerek mennyiségéről is többet meg lehet tudni.
Elmondta, hogy az eredményekkel átfogóbb képet nyújtanak a kábítószer-kereskedelemről, a felhasználókkal készített interjúk során pedig azt is meg lehet tudni, mely rétegekből kerülnek ki a fogyasztók.
„Mindezek együttesen betekintést nyújtanak a holland illegális kábítószerpiac méretébe és fogyasztóiba" - szögezte le ter Laak.
(MTI)
Címkék
Hollandia
kábítószer
Véleménye van? Szóljon hozzá!