Hongkongi kormányzó: Hongkong visszatalált a helyes útra a központi kormányzat segítségével

Külföld, 2021.10.06

Hongkong visszatalált "a helyes útra" - mondta Carrie Lam hongkongi kormányzó szerdán megtartott, utolsó évértékelő beszédében, a pekingi központi kormányzat intézkedéseit dicsérve.

A hongkongi törvényhozásban a kormányzóválasztás előtt kevesebb mint fél évvel elmondott beszédét Lam a pekingi központi kormányzat által biztosított védelmi intézkedések méltatásával kezdte. Úgy vélte, a Hongkongra vonatkozóan kidolgozott nemzetbiztonsági törvény, valamint a hongkongi választási rendszer átalakítása lehetővé tette, hogy a város "visszataláljon a helyes útra" a 2019-es, kormányellenes tüntetéshullám eseményei után.

Felidézte, hogy két évvel korábban megtartott politikai beszédét "Kínával szemben álló, és Hongkongot felbolygató" törvényhozók zavarták meg, szerinte azzal a szándékkal, hogy aláássák a kormányzatot. Rámutatott, hogy ezzel szemben a idei beszédét nyugalomban kezdhette meg a törvényhozás üléstermében. Az ellenzéki törvényhozók többsége több mint egy éve lemondott mandátumáról Hongkongban, miután számos ellenzéki képviselőt kizártak a törvényhozásból.

Lam "nyílt és méltányos" választásokat ígért az új választási rendszer égisze alatt. A hongkongi választási rendszer Peking által március 30-án elfogadott átalakítási tervezete alapján a hongkongi kormányzót kijelölő, zömében Peking-barát tagokból álló választási bizottság 40 tagot delegálhat majd a hongkongi törvényhozói tanácsba, amelynek létszámát 70-ről 90-re bővítették. A választási bizottságot pedig 300 fővel növelik egy újabb, a "nemzeti szervezeteket" tömörítő szektor hozzáadásával, amivel a bizottság tagjainak száma 1500-ra emelkedik. A város szavazó körzetei a törvényhozói tanácsnak 20 tagját választhatják meg közvetlenül, szemben a reformok előtti 35-tel. A törvényhozói tanácsi választásokat december 17-re, a kormányzóválasztást pedig jövő március 22-re tűzték ki a városban.

Több mint kétórás beszédben a kormányzó kijelentette: Hongkongban erősíteni fogják az egy ország, két rendszer eszméjével, valamint a nemzetbiztonsági törvénnyel kapcsolatos oktatást. A pekingi kormányzat által Hongkongra szabottan kidolgozott, tavaly júniusban bevezetett nemzetbiztonsági törvény tiltja a szakadár tevékenységet, a felforgatást, a terrorizmust, valamint a nemzetbiztonság veszélyeztetésére külföldi országokkal vagy külső elemekkel való összejátszást, és egyes esetekben lehetővé teszi a gyanúsítottak kiadását Kínának.

A törvény bírálói szerint azonban a jogszabály súlyosan csorbítja a hongkongi szabadságjogokat, márpedig Kína az "egy ország, két rendszer" elve alapján nagy fokú autonómiát ígért Hongkongnak a korábban brit gyarmati uralom alatt álló városnak az anyaországhoz történő 1997-es visszakerülését követő ötven évre.

A törvény jogerőre lépése óta számos, demokráciapárti szervezet oszlott fel Hongkongban, és az ellenzéki tábor több ismert alakjára szabtak ki börtönbüntetést.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!