Hongkongi tüntetések - Peking tagadja, hogy le akarná váltani a hongkongi kormányzót

Külföld, 2019.10.23

A kínai külügyminisztérium szerdán tagadta a Financial Times című brit lapban megjelent értesülést, miszerint le akarná váltani Carrie Lam hongkongi kormányzót.

A lap meg nem nevezett, bennfentes forrásokra hivatkozva szerdán azt írta, hogy a pekingi vezetés a kormányzó leváltását és egy ideiglenes vezető kinevezését magában foglaló terven dolgozik.

Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján szóbeszédnek nevezte az értesülést, amely mögött politikai szándékot sejt.

Carrie Lam hongkongi kormányzó 2017 közepe óta vezeti a Kínának 1997-ben visszaszolgáltatott egykori brit gyarmatot, ám kormányzása alatt a város eddigi legnagyobb politikai és társadalmi válságát éli egy hónapok óta tartó tüntetéshullám közepette, amelyet eredetileg a kiadatási törvény módosítását célzó törvénytervezet váltott ki.

A törvény módosításával Hongkong olyan országoknak - Kína, Tajvan, Makaó - is kiadhatott volna szökevényeket, amelyekkel ma még nincs kiadatási egyezménye.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking a politikai aktivisták ellehetetlenítésére használná a kiadatási lehetőséget. Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A tervezet visszavonását Lam szeptemberben jelentette be, a formális lépés szerdán volt a hongkongi törvényhozásban.

A törvényjavaslat visszavonása már nem bizonyult elegendőnek a kedélyek lecsillapítására, a megmozdulások ugyanis mostanra a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni általános tiltakozássá alakultak. A tüntetők követelései közül az egyik éppen Carrie Lam lemondása.

A népszerűtlen javaslat mielőbbi törvénybeiktatását korábban egy gyilkossági ügy ürügyén sürgette a hongkongi kormányzat: a húszéves Chan Tong-kai tavaly februárban Tajvanon megölte a barátnőjét, majd visszautazott Hongkongba, ahol csupán pénzmosás miatt tudtak vádat emelni ellene.

A hongkongi diák szerdán letöltötte 18 hónapos börtönbüntetését, és szabadon távozott, jövője pedig egyelőre tisztázatlan, mert bár úgy nyilatkozott, hajlandó lenne feladni magát a tajvani hatóságoknak, Tajvan és Hongkong vitában áll az eset kezelését illetően.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!