Húszéves börtönbüntetésre ítélték Romániában a szándékosan leforrázott kisgyermekük haláláért bíróság elé állított házaspárt

Külföld hírek, 2025.02.07

Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiesti-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé - közölte pénteken az Adevarul hírportál.

A vádirat szerint a calarasi-i Mihai család és három kiskorú gyermeke 2021. október 21-én a Prahova megyei Poienarii Burchii faluba utazott az apai nagyszülőkhöz, ahol 22 óra körül az apa szóváltásba keveredett feleségével, amiért a nő nem volt hajlandó tisztába tenni kétéves és 10 hónapos kislányukat.

Az elutasításon feldühödött vádlott zuhany alá állította a gyereket és 5-10 perecen keresztül forró vízzel locsolta, egész addig, amíg a teste 54 százalékán másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett gyermek abbahagyta a sírást, és már csak nehezen tudott lélegezni.
A szülők nem hívtak segítséget, hanem lefektették a kislányt, és hagyták szenvedni. A hajnali 5 órakor kihívott mentő már nem tudott segíteni rajta, csak a halál beálltát tudta megállapítani.

Jogerős ítéletében a táblabíróság 22 év börtönbüntetést szabott ki szándékos emberölésért az apára, és 20 évet ugyanezen vádpont alapján az anyára. A nagymamát, aki a feljelentést tette, eredetileg nyolc hónapos szabadságvesztésre ítélte a segítségnyújtás elmulasztásáért a Prahova megyei törvényszék, a jogerős ítéletet kihirdető táblabíróság azonban a bűncselekmény elévülésre hivatkozva felmentette - írta az Adevarul.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!