A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács felügyelete alatt működő bíróság közleményében emlékeztetett: az ügyben négy menedékkérő érintett, akik több hónapon át nem kaptak szállást, sem anyagi támogatást Belgiumban, annak ellenére, hogy a brüsszeli munkaügyi bíróság jogerős határozataiban elrendelte a belga állam számára, hogy jogi kötelezettségeinek megfelelően biztosítsa számukra a támogatást.
A Guineából, Angolából, Kamerunból és Kínából származó külföldiek 2022-ben folyamodtak nemzetközi védelemért Belgiumban.
A strasbourgi emberi jogi bíróság pénteken kihirdetett ítéletében leszögezte: az Emberi Jogok Európai Egyezményének a megalázó bánásmód tilalmára vonatkozó cikkének megsértése valósult meg.
Azon körülmények súlyossága ugyanis, amelyek között a kérelmezőknek több hónapon át az utcán kellett élniük anélkül, hogy alapvető szükségleteikről gondoskodni tudtak volna, meghaladták az egyezmény vonatkozó cikke alkalmazásához elegendő szintet. A kérelmezők megalázó bánásmód áldozatai lettek - írták.
A belga hatóságokat "felelősség terheli azokért a körülményekért, amelyekbe az érintettek kényszerültek". Az érintettek "az utcán éltek, még télen is, anyagi támogatás, higiéniai ellátás, alapvető szükségleteik ellátásának lehetősége nélkül, állandó aggodalmak között a biztonságuk miatt" - fogalmaztak.
Az emberi jogi bíróság elismerte a belga hatóságok jelentős erőfeszítéseit, amelyek során további szálláshelyeket hozott létre, illetve személyzet toborzott a megnövekedett számú menedékkérelmek feldolgozásának lerövidítésére, de - mint hangsúlyozták - az az idő, amely alatt végrehajtották a kérelmezőkkel kapcsolatos, az emberi méltóság védelmét célzó bírósági döntéseket, nem tekinthető észszerűnek.
Az EJEB ítélete szerint Belgiumnak a négy kérelmező számára 5070 eurótól 12 350 euróig terjedő kártérítést kell fizetnie.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!