Illegális bevándorlás - Kovács Zoltán: a Frontex még azt a keveset is elveszi, amit adott Magyarországnak

Külföld, 2021.01.28

"Nem mintha eddig olyan sok segítséget kapott volna Magyarország az Európai Unió határ- és partvédelmi ügynökségétől (Frontex), de Brüsszel a jelek szerint még ezt a keveset is el akarja venni" - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön a Twitteren.

A Frontex szerdán bejelentette, hogy felfüggeszti magyarországi műveleteit mindaddig, amíg a hatóságok nem teljesítik maradéktalanul az Európai Bíróság decemberi ítéletében foglaltakat a menekültügyi és idegenrendészeti eljárásokkal kapcsolatban.

Az uniós bíróság egyebek mellett megállapította, hogy Magyarország nem tartotta tiszteletben a nemzetközi védelmet kérelmezők számára biztosított azon jogot, hogy beadványuk elutasítását követően az ország területén maradhassanak a döntés elleni fellebbezés elbírálásáig.

"Magyarország nem hátrál meg a migrációpárti erők nyomásgyakorlásának hatására. Továbbra is meg fogjuk védeni a magyarokat, illetve az ország - és az EU - határait" - hangsúlyozta Kovács Zoltán az előző napi bejelentésre reagálva.

"Reméljük, ez nem annak a jele, hogy egyesek meg akarják vonni a támogatást a határaik védelméhez ragaszkodó országoktól" - tette hozzá.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!