Illegális bevándorlás - Macron és Mattarella a francia-olasz kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta

Külföld, 2022.11.14

Emmanuel Macron francia és Sergio Mattarella olasz államfő hétfőn kiadott közös közleményében a két ország közötti kapcsolatok fontosságát hangsúlyozta, melyeket megrendített a 230 migránst szállító Ocean Viking NGO-hajó befogadása miatt kirobbant diplomáciai konfliktus.

A francia elnöki hivatal tájékoztatása szerint a két ország vezetője telefonon egyeztetett egymással "és megerősítették a Franciaország és Olaszország közötti kapcsolatok fontosságát, valamint kiemelték, hogy minden területen szükséges a teljes körű együttműködés feltételeinek megteremtése, akár kétoldalú szinten, akár az Európai Unión belül".

Emmanuel Macron és Sergio Mattarella egyetértett abban, hogy a "dolgoknak helyre kell állniuk, és a két kormánynak muszáj együtt dolgoznia, miután a migrációs kérdés csak úgy kezelhető, ha az európaiak között megvan az együttműködés" - olvasható az Elysée-palota közleményében.

"Nem kezelhető (a téma) megosztottsággal és nacionalizmussal, amely súlyos módszertani hiba" - tette hozzá a francia elnökség Giorgia Meloni olasz miniszterelnökre célozva.

Pénteken a dél-franciaországi Toulon hadikikötőjében kötött ki a 230 migránst szállító Ocean Viking civil hajó. Ez volt az első alkalom, hogy a Földközi-tengerből embereket kimentő segélyhajó a francia partoknál tette ki a túlélőket, ami diplomáciai feszültséget okozott Olaszország és Franciaország között.

A francia kormány határozottan bírálta Olaszország eljárását, mivel a római kormány nem engedélyezte a hajó kikötését. Emiatt Párizs azt is jelezte: felfüggeszti az európai megállapodást, amelynek értelmében egy év alatt 3500 olyan menedékkérő befogadására kötelezte el magát, aki Olaszországban ért partot. Franciaország csak arra való tekintettel fogadja a hajót, hogy "az olasz hatóságok hagyták az utasokat két hétig hánykódni a tengeren".

Olivier Véran francia kormányszóvivő vasárnap azt kérte az Európai Bizottságtól, hogy "nagyon gyorsan fogaljon állást Olaszország elfogadhatatlan viselkedése miatt". Az elnöki hivatal hétfőn megerősítette, hogy "európai kezdeményezés szükséges a külső határok és a szolidaritási mechanizmusok ellenőrzése érdekében".

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök úgy reagált, őt és - úgy gondolja - az olasz közvéleményt is "megütötte" a francia kormány agresszív reakciója, ami "érthetetlen és igazolatlan". Emlékeztetett arra, hogy az összes mentőhajó az olasz partokhoz viszi a tengerből kimentett embereket, idén eddig 90 ezret.

Elisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn ugyanakkor úgy vélte, hogy Olaszország nem tartotta tiszteletben a nemzetközi jogot, és üdvözölte, hogy 11 európai ország sietett Franciaország segítségére a hajón utazó menedékkérők elosztásában és befogadásában.

"Lényeges, hogy az Európai Unió minden tagállama tiszteletben tartsa a nemzetközi jogot, mindenekelőtt azt, hogy egy hajót a legközelebbi kikötőnek kell fogadnia. Sajnos nem ez történt Olaszországgal. Sürgős helyzettel szembesültünk, mégpedig sürgős humanitárius helyzettel" - mondta a dél-franciaországi Marseille-ben a kormányfő.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!