TV műsor

Illegális bevándorlás - Német lap: Berlin segélyszállítmányt küldött Görögországba a menedékkérők ellátásának javítására

Külföld, 2019.12.10

Több mint másfél millió euró értékű segélyszállítmányt küldött a német szövetségi kormány a napokban Görögországba az Európai Unió külső határán fekvő országban tartózkodó menedékkérők elhelyezési körülményeinek javítására - jelentette kedden a Bild című német lap a hírportálján.

A Horst Seehofer vezette szövetségi belügyminisztérium szervezésében 55 kamion érkezett Athénba, a többi között 750 meleg takaróval, csaknem 10 ezer matraccal, párnával és paplannal, ötezer tábori ággyal és 30 ezernél is több garnitúra ágyneművel megrakodva. A szállítmány értéke 1,56 millió euró (520 millió forint), és a görög szigetekről a szárazföldre átszállított menedékkérők ellátását szolgálja.

Görögország nagy erőfeszítéseket tesz a migráció kihívásának leküzdéséért, és ez "összeurópai érdek" - mondta Horst Seehofer a Bildnek. Mint mondta, októberi athéni látogatásán konkrét segítséget ígért, és most teljesíti az ígéretet.

"Nem hagyhatjuk magukra a külső határon fekvő országokat, támogatni kell őket mindabban, amiben segítségre szorulnak" - tette hozzá a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa.

A görög polgári védelmi minisztérium adatai szerint 39 250 ember tartózkodik a menedékkérők elhelyezésére szolgáló táborokban a görög-török tengeri - és egyben EU-s külső - határnál fekvő szigeteken, holott a táborokat legfeljebb 7500 ember befogadására tervezték. Athén a zsúfoltság miatt több mint 10 ezer embert szállított át a szigetekről a szárazföldre. A tervek szerint a következő két hónapban további 10 ezer embert költöztetnek át - írta a Bild.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!