A közlemény szerint a határellenőrzés visszaállítására azért van szükség, mert az érintett térségben az olasz-szlovén hatóságoktól jelenleg biztosított ellenőrzés, "nem garantálja a szükséges biztonságot".
Az olasz fél hangsúlyozta, azon dolgoznak, hogy az ellenőrzés a lehető legkevésbé befolyásolja a határon átlépő jármű- és áruforgalmat.
Év eleje óta a Szlovéniával határos Friuli Venezia Giulia tartományba 16 ezer illegális bevándorló érkezett - hangoztatta a miniszterelnökség hozzátéve, hogy az egész országba 140 ezren érkeztek, nyolcvanöt százalékkal többen mint a tavalyi év ugyanezen időszakában.
Matteo Salvini közlekedési és infrastrukturális miniszter, a kormánypárti Liga vezetője közösségi oldalán kiváló hírnek nevezte a határellenőrzés visszaállítását a megváltozott nemzetközi helyzet következtében. "Előre Olaszország és határai védelmében!" - írta Salvini.
A szlovén belügyminisztérium közleménye szerint az olasz ideiglenes intézkedés célja a terrorizmus és a szervezett bűnözés megelőzése. A két tárcavezető kedden este egyeztetett telefon, és egyetértettek abban, hogy a szlovén és olasz hatóságok által is megfigyelt nyugat-balkáni migrációs útvonal "vonzó folyosó lehet a potenciális radikalizálódás számára". Poklukar szerint a határellenőrzésnek ideiglenesnek és arányosnak kell lennie. Felszólította Piantedosit, hogy olyan intézkedéseket vezessenek be, amelyek "nem szakítják meg a határvidéken élő emberek kulturális, baráti és családi kapcsolatait". A szlovén és az olasz országos rendőrfőkapitány hamarosan tárgyalni fog a részletekről - közölte a minisztérium, hozzátéve: a szlovén rendőrség fokozottan figyeli a helyzetet, és ennek megfelelően intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy minden szlovén állampolgár biztonságát szavatolja.
Az STA szlovén hírügynökség azt írta: Olaszország bejelentését követően Szlovénia is arra készül, hogy értesítse az Európai Bizottságot a határellenőrzés bevezetéséről Horvátországgal és Magyarországgal közös határán.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!