José Luis Martínez-Almeida elmondta: "a történelmi jelentőségű és példátlan méretű" esemény idején megnövekedett forgalom és jelentős útlezárások várhatók Madridban, ezért a város vezetése ösztönözni kívánja a tömegközlekedés használatát.
Tájékoztatása szerint a június 6-ától 9-éig tartó apostoli látogatás előkészítő munkálatai csütörtökön indulnak a két fő belvárosi helyszínen, a Lima téren, ahol érkezése napján virrasztást tart az egyházfő, és a Cibeles téren, ahol másnap úrnapi szentmisét mutat be, amelyet eucharisztikus körmenet követ. A következő hetekben már több autósávot is lezárnak mindkét helyen, majd az események előtt két nappal teljes lesz a forgalomkorlátozás.
A virrasztásra félmillió, a szentmisére másfélmillió embert várnak - tette hozzá.
A városvezető arra kérte a madridi cégeket, vállalkozásokat, hogy a pápalátogatás idejére lehetőség szerint álljanak át távmunkára a forgalom enyhítése érdekében, az önkormányzat is ezt teszi saját munkavállalói esetében.
Mint mondta, június 3-a és 9-e között ingyenes lesz a buszközlekedés a városban, a járatok számát 25 százalékkal növelik.
A forgalom irányításában, a rendezvények biztosításában és a biztonság garantálásában négyezer városi rendőr vesz részt.
Tíz helyszínen alakítanak ki egészségügyi ellátóhelyeket, ezer egészségügyi szakember és 2400 önkéntes lesz készültségben.
A város 33 sportközpontjában biztosítanak pihenő-, alvóhelyeket a zarándokok számára. A szállodák foglaltsága erre az időszakra már meghaladja a 85 százalékot - tette hozzá.
A látogatás idejére a spanyol fővárost a Vatikán színeibe, fehérbe és sárgába öltöztetik virágdekorációkkal, transzparensekkel, zászlókkal, és jelentős műemléképületek esti díszkivilágításával.
A hét elején ismertetett tervek szerint üdvözlőplakátokat helyeznek ki a repülőtérről a városba vezető autópályaszakaszon, 30 városi autóbuszt sárgára fóliáznak és a pápa arcképével díszítenek fel, valamint Madrid ikonikus pontjain virágbetűkből rakják ki XIV. Leó nevét.
A pápalátogatás jelmondata: "Emeljétek fel tekinteteteket!".
Az alkalomra az önkormányzat Madrid Sacro elnevezésű ingyenes térképes útikalauzt ad ki a város 14 "egyedülálló történelmi és művészeti értékkel bíró" templomát és kolostorát érintő túrával. Továbbá az egyik fő sugárútnak számító Paseo de Recoletos mentén szabadtéri fotókiállítást rendeznek II. János Pál és XVI. Benedek pápa madridi látogatásainak képeiből.
A spanyol fővárosban utoljára 15 éve járt katolikus egyházfő. XVI. Benedek az ifjúsági világtalálkozó alkalmából érkezett akkor Madridba.
A mostani látogatás nem csak Madridot érinti. XIV. Leó Barcelonába utazik tovább, ahol június 10-én este liturgikus szertartást tart a Sagrada Familia-bazilikában, Antoni Gaudí építész halálának 100. évfordulóján, és egyúttal felavatja az épület Jézus Krisztusról elnevezett, 172,5 méter magas tornyát is.
A szentatya látogatása utolsó két napját a Kanári-szigeteken tölti, misét mutat be Las Palmas stadionjában, Gran Canarián és Santa Cruz kikötőjében, Tenerife szigetén.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!