"Németország állt az élén annak a folyamatnak, amelynek eredményeképpen az Európai Unió terrorista szervezetnek minősítette az iráni Forradalmi Gárda (elithadsereget). Itt az ideje, hogy az uniós tagországok megtegyék a következő erkölcsi lépést, és minden diplomáciai kapcsolatot szakítsanak meg ezzel az önök által is illegitimnek nevezett terrorista rezsimmel" - mondta Szaár vendégének.
Kérte őt, hogy tolmácsolja köszönetnyilvánítását Friedrich Merz német kancellárnak Izrael támogatásáért és az antiszemitizmus elleni fellépéséért.
A két miniszter először ellátogatott az egyik iráni rakétabecsapódás színhelyére, Bét Semesbe, ahol kilencen vesztették életüket. Majd megbeszélést folytattak a külügyminisztérium jeruzsálemi épületében, és ezután következett a közös nyilatkozat a sajtónak.
"A kockázatok ellenére sokkal veszélyesebb lett volna nem cselekedni, mint cselekedni" - indokolta Szaár az Irán elleni háború megindítását.
"Irán folyamatos támadásai a régió országai ellen jól mutatják, hogy a rezsim mekkora veszélyt jelent még nukleáris fegyverek nélkül is"- tette hozzá.
Kijelentette, Izrael célja megakadályozni, hogy "a világ legveszélyesebb hatalma megszerezze a világ legveszélyesebb fegyverét".
Izrael és az Egyesült Államok annak hatására indították el a támadást Irán ellen, hogy olyan hírszerzési információkhoz jutottak, amelyek szerint Teherán a föld alá akarta telepíteni nukleáris és ballisztikusrakéta-gyártását. Később már nehéz lett volna légitámadásokkal megsemmisíteni ezeket
- jelentette ki az izraeli külügyminiszter.
Gideon Szaár múltbéli példákat sorolt, és felidézte, hogy Izrael 1981-ben megsemmisítette az iraki nukleáris reaktort, majd 2007-ben a szíriai atomreaktort is.
Mint mondta, a nemzetközi közösség akkor bírálta Izraelt, később azonban több ország elismerte ezen lépések jelentőségét.
Az izraeli miniszter szerint az iráni vezetés évtizedek óta terrorista szervezeteket támogat a Közel-Keleten, a libanoni síita Hezbollahot, a gázai iszlamista Hamászt és a jemeni húszi felkelőket.
Hangsúlyozta, hogy a Hezbollah az elmúlt időszakban több mint nyolcszáz rakétával és drónnal támadta Izraelt.
Szaár megvádolta Libanont, hogy a 2024. novemberi tűzszüneti megállapodásban tett kötelezettségvállalások ellenére sem számolta fel a Hezbollah milíciáját, és bírálta azokat a nemzetközi véleményeket, miszerint Izraelnek el kellene fogadnia a Hezbollah jelenlétét északi határánál.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!