"Remélem, hogy minden hasznos kezdeményezést meg tudunk tenni, hogy a diplomáciai munka visszanyerje jogait" - mondta az államfő a hivatalában összehívott védelmi és nemzetbiztonsági tanács rendkívüli ülésének kezdetén.
"Senki sem gondolhatja, hogy az iráni nukleáris program, a ballisztikus tevékenység, a regionális destabilizációk kérdése a légicsapásokkal egyszerűen csak megoldódnak, és természetesen az iráni nép legitim jogait is figyelembe kell venni, hogy meghallgatásra találjon" - hangsúlyozta a francia államfő.
"Az utóbbi hónapokban azt fejezte ki (a nép), még ha rettenetesen meg is torolták, hogy saját maga kíván dönteni a sorsáról, és ez is egyike azoknak a dolgoknak, amelyek védelmében mindent meg kell tennünk" - tette hozzá.
"Franciaországot nem figyelmeztették és nem vonták be (a légicsapásokba), ahogy a régió országait és szövetségeseinket sem" - jelezte Emmanuel Macron, miniszterelnöke, Sébastien Lecornu, valamint a kormány illetékes tagjai és magas rangú katonai tisztek jelenlétében.
A köztársasági elnök megerősítette, hogy Franciaország "abszolút prioritása" állampolgárainak és a régióban lévő "katonai jelenlétének" biztonsága. "Ez azt jelenti, hogy minden olyan ország mellett állunk, amelyeket jelenleg érint az iráni válaszcsapás, vagy amelyek területi integritásukat, szuverenitásukat fenyegetve érzik emiatt" - mondta Emmanuel Macron, elsősorban a Perzsa-öböl menti országokra utalva.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!