Izrael 27 iráni terrortámadást hiúsított meg idén

Külföld hírek, 2023.09.10

Izrael 27, izraeliek ellen tervezett iráni terrortámadást hiúsított meg idén szerte a világon - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.

David Barnea, a Moszad, vagyis az izraeli titkosszolgálat vezetője a Tel-Aviv melletti Herzliában működő Reichman Egyetem nemzetközi terrorelhárítási konferenciáján közölte, hogy ebben az évben 27 olyan iráni terrortámadást akadályoztak meg, melyben a terroristáknál már ott volt a fegyver vagy a lőszer, meghatározták célpontjukat, és szándékukban állt a merénylet végrehajtása.

"Azt látjuk, hogy jelentősen nőtt az egész világon az izraeliek és zsidók életére törő kísérletek száma, s ezek meghiúsításán dolgozunk" - mondta Barnea. Egyben megfenyegette a felelősöket, hogy Irán mélyén és Teherán szívében is elérik őket.

Barnea videókat mutatott be iráni terroristák elfogásáról és kihallgatásáról Tanzániában és Cipruson, s a The Jerusalem Post című újság hírportálja szerint Grúziában, Görögországban és Németországban is lefüleltek iráni ügynököket.

A Moszad feje kitért az iráni nukleáris fejlesztésekre is, amelyekkel szerinte a nemzetközi közösségnek szembe kell helyezkednie, cselekvő módon megfékezve azokat. Barnea végezetül egy ősi perzsa mondással üzent Teheránnak: "Soha ne nyiss ki olyan ajtót, amelyet nem tudsz többé bezárni."
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!