Izrael csatlakozott az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportjához

Külföld, 2021.04.25

Izrael csatlakozott az Európa Tanács emberkereskedelem elleni küzdelemmel foglalkozó szakértői csoportjához  (GRETA) vasárnap - jelentette a Haarec című újság honlapja.

Izrael az első nem európai ország, amely csatlakozott a strasbourgi székhelyű, 47 tagországot számláló Európa Tanács szakértői csoportjához, amely az emberkereskedelem elleni intézkedések végrehajtását kíséri figyelemmel.

A társulás célja az izraeli igazságügyi minisztérium közleménye szerint az volt, hogy erősítsék az emberkereskedelem elleni küzdelem eszközeit, és alkalmazzák őket a modern rabszolgaság új formái elleni küzdelemben.

Izrael nem csak első nem európai ország, hanem egyben az egyetlen olyan tagország is, amely nem tagja az Európa Tanácsnak. Dina Dominitz, az izraeli igazságügyi minisztérium emberkereskedelem elleni osztályának vezetője fontos lépésnek nevezte Izrael bekapcsolódását a szervezetbe, mert ez lehetővé teszi Izrael számára, hogy saját szakértőit is delegálhassa a GRETA-csoportba.

A minisztérium közölte, hogy két héten belül szemináriumot terveznek Izraelben az Európai Unió keretében a prostitúció elleni küzdelemről.

Tavaly Izraelben új törvény lépett hatályba, amely tiltja a szexuális szolgáltatások vásárlását, és ezért nem a szexmunkásokat, hanem az ügyfeleket sújtják súlyos pénzbírsággal.

Az Európa Tanács olyan testület, amely az EU előtt alakult meg, s melynek középpontjában a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság fenntartása áll.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!