TV műsor

Izrael nem ismeri el a Nemzetközi Büntetőbíróság illetékességét a palesztin területeken történt esetleges háborús bűnök kivizsgálására

Külföld, 2021.04.08

Izrael nem ismeri el a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) illetékességét az 1967-ben elfoglalt palesztin területeken történt esetleges háborús bűnök kivizsgálására - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja csütörtökön.

Jeruzsálemnek péntekig kell választ adnia az ICC főügyészének, Fatou Bensoudának a március elején Izraelnek küldött levelére, amelyben bejelentette, hogy hivatalos vizsgálatot indít a palesztin területeken elkövetett állítólagos háborús bűncselekmények ügyében.

Izrael válaszában nem fogja elismerni az ICC illetékességét a 2014-es Erős szikla hadművelet során elkövetett, a gázai határ mentén 2018-ban folyt összecsapások, valamint a ciszjordániai építkezések miatti esetleges háborús bűnök ügyében - döntötték el a Hágának adott válasz megfogalmazására összehívott csütörtöki tanácskozáson Jeruzsálemben.

A hágai bíróságnak nincs hatásköre megvizsgálni az ország cselekedeteit, és Izrael nem fog együttműködni a nyomozásban, határozták el a megbeszélésen részt vevő izraeli vezetők, köztük Benjámin Netanjahu kormányfő, Beni Ganz védelmi miniszter, Joáv Galant oktatási miniszter, Juvál Steinic energiaügyi miniszter, Aviháj Mandelblit főügyész, Meir Ben-Sabbat, a nemzetbiztonsági tanács elnöke és más meghívottak.

Az izraeli álláspont azon alapul, hogy az ICC saját szabályai szerint a tagállamait érintő kérdésekben dönt, és nem avatkozik be olyan országok ügyeibe, amelyek igazságszolgáltatása maga is képes igazságos eljárást lefolytatni emberiesség elleni bűncselekmények miatt.

Izrael rámutatott saját független igazságszolgáltatására, amely képes bíróság elé állítani az esetleges háborús bűncselekményeket elkövető katonákat. Emellett Izrael nem tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak.

Ezen túlmenően, bár a Palesztin Hatóság (PH) aláírta a Nemzetközi Büntetőbíróság alapokmányát (az úgynevezett római statútumot), de az izraeli jogi vélemény szerint a Palesztin Hatóság nem állam, s ezért jogszerűen nem lehet a bíróság tagja. Előzőleg az vezetett a nyomozás megindításához, hogy a PH panaszt nyújtott be Izrael ellen.

Jeruzsálem érvelését nyolc tagállam, Németország, Csehország, Magyarország, Brazília, Uganda, Ausztria, Ausztrália és Kanada elfogadta.

Amennyiben Izrael válaszában azt vállalná, hogy önmaga, saját hatáskörben kivizsgálja a kérdéses incidenseket, ezzel egyrészt kivonná az ügyeket a hágai nyomozások alól, másrészt viszont elismerné az ICC illetékességét, és félévente jelentést kellene tennie saját vizsgálatainak állásáról.

A háborús bűncselekményekkel vádolható, kiszolgáltatott vezető tisztségviselők között van Netanjahu mellett Beni Ganz is, aki 2014-ben az izraeli hadsereg vezérkari főnöke volt, valamint több száz, jelenlegi vagy nyugállományba vonult izraeli katonatiszt.

Jeruzsálem általában nem működik együtt az ICC-vel, így nem volt világos, hogy a kormány egyáltalán válaszol-e a Hágából küldött levélre.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!