Izraeli-iráni konfliktus - Szijjártó Péter: hét magyar már kikerült a konfliktuszónából

Külföld hírek, 2025.06.17

Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.

A tárcavezető azt írta: a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba.

Szijjártó Péter bejegyzésében megköszönte a "szlovák barátainknak" az együttműködést, majd úgy fogalmazott:"nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni. "

A miniszter közölte: további műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgoznak és bízik benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudnak szolgálni.

A közel-keleti térségben - mint írta - egyre súlyosabb a biztonsági helyzet azzal, hogy Irán és Izrael most már nem csak egymás fővárosait támadja.

A konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben, így egyre több magyar állampolgár kér segítséget a hazajutásban - olvasható a bejegyzésben.

Szijjártó Péter kiemelte: az evakuáció most lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett művelet zajlik, több közel-keleti ország területén.
(MTI)


Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!