Az X-en közzétett üzenetében Josep Borrell elítélte a ciszjordániai Náblusztól nyugatra lévő Dzsít településen előző éjjel kitört erőszakhullámot, amely során izraeli telepesek tucatjai támadtak a falura, gyújtogattak és megöltek egy fiatal palesztin férfit, egy másikat pedig életveszélyesen megsebesítettek.
"A telepesek szinte teljes büntetlenségben szítanak erőszakot nap mint nap a megszállt Ciszjordániában, veszélybe sodorva ezzel a békére tett bármely erőfeszítést" - olvasható a főképviselő közleményében, amelyben egyúttal felszólítja az izraeli kormányt, hogy sürgősen vessen véget az erőszakcselekményeknek
A dzsíti támadás miatt az izraeli hatóságok letartóztattak több gyanúsítottat, s a miniszterelnök, az államfő és a védelmi miniszter is elítélte a palesztinok elleni ciszjordániai erőszakot.
Borrell a hét elején már szankciókat követelt két izraeli miniszter, Itamár Bengvír nemzetbiztonsági és Becalel Szmotrics pénzügyminiszter ellen, akik szerinte a gázaiak kiéheztetésére buzdítanak.
A főképviselő korábban bírálta Szmotricsnak azt a kijelentését, amely szerint "indokolt lenne erkölcsileg" kétmillió gázai lakos halálra éheztetése annak érdekében, hogy elérjék a Hamász által fogva tartott izraeli túszok szabadon bocsátását.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!