Izraeli-palesztin - Izraeli légicsapásban megöltek egy Hamász-parancsnokot

Külföld, 2024.06.20

Az izraeli hadsereg szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy az izraeli légierő a Gázai övezet északi részén végrehajtott célzott légicsapással megölte a palesztin Nohba erők egyik parancsnokát, aki részt vett az izraeliek elleni tavaly októberi mészárlásban, amelynek nyomán Izrael elindította hadműveletét a főként palesztinok lakta övezetben.

A jelentés szerint a légierő a Gázai övezet északi részén fekvő Bét-Hanún városban ölte meg az övezetet irányító, iszlamista Hamász fegyveres szárnyához tartozó Nohba egyik parancsnokát, Ahmed Hasszán Szalmi asz-Szuarkát. Az október 7-i terrortámadásban betöltött irányító szerepe mellett ő vezette Bét-Hanún térségében a szárazföldi hadműveletben részt vevő izraeli erők elleni harcokat.

A hadsereg azt is közölte, hogy erői tovább tevékenykednek a Gázai övezetben, benne a déli Rafah város környékén, ahol több Hamász-fegyverest megöltek.

Tűzpárbajról számolt be a szóvivő a másik palesztin területen, Ciszjordániában fekvő Dzsenínben is, ahová közlése szerint csütörtök reggel nagy erőkkel vonultak be izraeli katonák.

Michael Malchieli vallásügyi miniszter egy szerda esti nyilatkozatban kijelentette: Izrael jelenleg "a nagyobb északi dolgokra készül fel".

Daniel Hagari, a hadsereg szóvivője a 13-as tévécsatornának szerdán adott interjújában kijelentette, hogy "a Hamász megsemmisítése, felszámolása egyszerűen szemfényvesztés" a közvélemény felé. Leszögezte, hogy "a Hamász meggyengítésének módja egy új kormány létrehozása a Gázai övezetben".

Benjámin Netanjahu miniszterelnök szintén arról beszélt, hogy "az általam vezetett biztonságpolitikai kabinet a háború egyik céljaként a Hamász katonai és kormányzati képességeinek megsemmisítését határozta meg. Az IDF (izraeli hadsereg) természetesen elkötelezett emellett."

"A Hamász egy gondolat, egy párt. Az emberek szívében gyökerezik - téved, aki azt hiszi, hogy meg tudjuk szüntetni a Hamászt. Ez maga a Muzulmán Testvériség, mely már sok-sok éve létezik" - közvetítette Hagari a hadsereg álláspontját.

" A politikai szint dönt. Ez az útja annak, aki valóban meg akarja gyengíteni a Hamászt" - hangsúlyozta a szóvivő.

"Ha nem viszünk valami mást Gázába, akkor a végén elfogadjuk a Hamászt" - tette hozzá. "Lehetetlen az összes túsz visszajuttatása katonai műveletekkel. El kell jutnunk egy olyan helyzethez, amikor az elraboltakat más módon visszaküldik. A hadsereg szerepe az, hogy megteremtse a lehetséges feltételeket, a politikai szint szerepe az, hogy meghozza ezeket a döntéseket" - fejtette ki az október 7-én a Gázai övezetbe hurcolt túszokról.

Csütörtök reggel a túszok családjai, valamint a visszatérésükért és a gázai tűzszünetért küzdő aktivisták leállították a forgalmat és gumiabroncsokat égettek Izrael számos legfontosabb főútjain, köztük Tel-Aviv legfontosabb útján, az Ajalonon, valamint Benjámin Netanjahu tengerparti villájánál, Cezareánál. A rendőrség őrizetbe vett öt, abroncsokat égető tiltakozót a 6-os főúton.

Jelenleg százhúsz - élő és halott - túszt őriznek az iszlamista szervezetek a Gázai övezetben. Az Izrael által közzétett hivatalos adatok szerint negyvenhárom elrabolt halt meg fogságban.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!