Biztonsági forrás szerint több mint száz szélsőséges telepes, közülük többen arcukat kendővel eltakarva, palesztinok otthonait és járműveit gyújtotta fel, agyonlőttek egy fiatal férfit, és megsebesítettek egy másik palesztint az éjszaka kitört zavargásokban a Náblusztól nyugatra fekvő Dzsit faluban.
Az izraeli hatóságok letartóztattak több gyanúsítottat, s a miniszterelnök, az államfő és a védelmi miniszter is elítélte a palesztinok elleni ciszjordániai erőszakot.
A telepesek köveket és Molotov-koktélokat dobáltak, és legalább négy házat és hat járművet felgyújtottak. A Palesztin Nemzeti Hatóság egészségügyi minisztériuma szerint a 23 éves Rasíd Szedat vesztette életét, s egy másik palesztin civil életveszélyesen megsebesült.
Az izraeli hadsereg (IDF) közlése szerint már percekkel az incidens bejelentése után csapatokat küldtek a helyszínre, akik a levegőbe leadott lövésekkel oszlatták fel a tömeget, és kivezették az izraelieket a faluból.
Az IDF bejelentette, hogy közös vizsgálatot indítottak a rendőrséggel és a Sin Bet belbiztonsági szolgálattal a palesztin férfi megölésének felderítésére. "Az IDF elítéli az ilyen és efféle eseményeket és a rendbontókat, akik sértik a biztonságot, a törvényeket és a közrendet, és eltérítik az IDF-et és a biztonsági erőket fő küldetésüktől, a terrorizmus megakadályozásától és a lakosok biztonságának védelmétől" - hangsúlyozta közleményében a hadsereg.
Az izraeli miniszterelnöki hivatal kijelentette, hogy "szigorúan" ítéli meg az incidenst, a "felelősöket elfogják, és büntetőeljárás alá vonják." Jichák Hercog államelnök közleményt adott ki, amelyben határozottan elítélte a zavargásokat. "Ez egy szélsőséges kisebbség, amely árt a törvénytisztelők közösségének és a telepes mozgalom egészének, amellett, hogy sérti Izrael nemzetközi hírnevét ebben a különösen érzékeny és nehéz időszakban" - írta Hercog.
Joáv Galant védelmi miniszter is felszólalt a "maroknyi szélsőséges" ellen "miközben katonáink különböző frontokon harcolnak Izrael Állam védelmében". "Határozottan elítélek mindenfajta erőszakot, és teljes támogatásomról biztosítom az IDF-et, a Sin Betet és az izraeli rendőrséget, hogy teljesítsék feladatukat, és szigorúan kezeljék az ügyet" - írta Galant az X-en.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!