A Fehér Ház a találkozóról kiadott közleménye szerint Jake Sullivan és Háled bin-Szalmán Ál Szaúd felhívta a figyelmet a Gázai övezetbe irányuló humanitárius segítség sürgető szükségességére, és egy fenntartható béke érdekében tett további lépések fontosságát is hangsúlyozták az izraeliek és palesztinok között.
A Fehér Házban tartott amerikai-szaúdi találkozó témái között szerepelt a két ország közötti védelmi partnerség erősítése, amely - a Fehér Ház közleményének szavai szerint - évtizedeken keresztül sarokköve volt a regionális stabilitásnak és elrettentésnek.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter szintén hétfőn telefonon egyeztetett a gázai övezeti helyzetről Muhammad bin Abdul Rahman Ál Szánival, Katar miniszterelnökével, aki egyben az arab állam külügyminisztere is. A megbeszélésről kiadott washingtoni közlemény szerint a két politikus kulcsfontosságúnak nevezte a civilek életének védelmét, valamint a palesztin embereknek szánt humanitárius segítséget. Antony Blinken egyben köszönetet mondott a katari erőfeszítésekért a Gázában rekedt amerikaiak és más külföldiek kijutásának érdekében, valamint az iszlamista Hamász fegyveresei által foglyul ejtett emberek elengedésében, aminek eredményeként két amerikai is kiszabadult.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!