Az akcióval annak a - számításaik szerint - több mint 16 ezer gyermeknek a halálára igyekeztek felhívni a figyelmet, akik a háború októberi kitörése óta haltak meg harci cselekmények, éhezés vagy betegség miatt. A tiltakozáson holland hírességek is részt vettek az áldozatok neveinek felolvasásában.
A kirakott cipők között voltak páratlanok is; ezzel azokra a gyerekekre akarták felhívni a figyelmet, akik a harcok miatt elvesztették egyik végtagjukat.
Ez már az Ültess egy Olajfát Alapítvány nyolcadik "cipős megemlékezése" volt Hollandiában. A szervezet korábban Hágában, a holland külügyminisztérium épületénél is szervezett hasonló akciót.
(MTI)
Véleménye van? Szóljon hozzá!