TV műsor

Jeffrey Epsteint azzal is vádolják, hogy 350 ezer dollárral próbált meg befolyásolni várható tanúkat

Külföld, 2019.07.13

Jeffrey Epsteint azzal is vádolja a New York-i ügyészség, hogy 350 ezer dollárral próbált meg befolyásolni várható tanúkat. Korábban emberkereskedelemért és szexuális visszaélésekért tartóztatták le a milliárdos üzletembert.

Elemzők szerint az újabb vád pénteki benyújtásával az ügyészek közelebb kerültek ahhoz, hogy elutasítsák Epstein ügyvédjeinek kérelmét az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezésre.

A szövetségi ügyészek azt állítják: bizonyítékaik vannak arra, hogy a 66 éves férfi tavaly 350 ezer dollárt utalt át két olyan embernek, aki tanúskodhatna ellene.

"Ez a cselekedet, és különösen időzítése azt jelzi, hogy a vádlott megpróbálta befolyásolni az üzelmeit segítő két személyt, akik információkkal szolgálhatnak róla a nemrégiben napvilágra került vádakról" - írták az ügyészek a bíróhoz benyújtott, és az amerikai sajtóban nyilvánosságra hozott dokumentumukban.

Epstein ügyvédjei a hét közepén azzal érveltek az óvadék mellett, hogy védencük nem jelent veszélyt a közösségre. Óvadéknak az üzletember 77 millió dollár értékűre becsült manhattani luxuslakását ajánlották fel, és egyben azt kérték, hogy Epstein a lakásában várhassa ki a bírósági tárgyalást. Az ügyészek azonban a bíróságnak írt levelükben azt hangsúlyozták, hogy "semmi nincs, ami megakadályozhatná, hogy (Epstein) elmeneküljön az országból".

A bíróság hétfőn hoz döntést az óvadék ügyében.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!