TV műsor

Jelentősen csökkent a foglalkoztatottak száma Oroszországban

Külföld, 2021.02.09

Jelentősen, több mint másfél millióval csökkent a foglalkoztatottak száma Oroszországban tavaly a koronavírus-járvány következtében, a munkahelyek elvesztésének trendje szinte az egész országra, a régiók mintegy 80 százalékára terjedt ki.

Az Izvesztyija című orosz napilap a FinExpertiza nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat adatait ismertetve kedden arról számolt be, hogy tavaly évvégén 70 millió 772 ezer ember dolgozott Oroszországban, ami 2011 óta a legalacsonyabb szám, és 1,65 millióval marad el az egy évvel korábbi adattól. Kilenc éve, 2011 végén 69,6 millió embernek volt munkahelye.

A foglalkoztatottak száma 2019 végén és 2020 elején még 72,425 millió volt. A márciusban kirobbant koronavírus-járvány miatt azonban szigorú korlátozásokat kellett bevezetni, a fogyasztói kereslet pedig meredeken csökkent. Ennek hatására a munkavállalók száma májusra 70 millióra zuhant, és bár az év második felében a gazdaság élénkülni kezdett, nem sikerült visszaállítani a járvány előtti szintre a foglalkoztatottságot.

A tavalyi év legnagyobb vesztesei a szegény régiók alacsony keresetű munkavállalói voltak, különösen sok munkahelyet számoltak fel Mordvinföldön, Mariföldön, valamint Karacsáj- és Cserkeszföldön.

Oroszországban legutóbb 2009-ben, a pénzügyi és gazdasági világválság csúcsán mértek a tavalyihoz hasonló drámai mértékű csökkenést a foglalkoztatottság szintjében, akkor 1,59 millió ember veszítette el állását. Ennél pedig csak az 1990-es években, a Szovjetunió megszűnése után, a rendszerváltás idején volt rosszabb a helyzet.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!