Joe Biden vétóra készül a kormányának döntését eltörlő befektetési szabály miatt

Külföld, 2023.03.02

A demokrata többségű szenátus szerdán megszavazta a nyugdíjalapokra vonatkozó előírás eltörlését, amely a befektetéseknél előírta a környezeti és társadalmi szempontok figyelembe vételét, Joe Biden jelezte, megvétózza az intézkedést, amely kormányának döntését tenné semmissé.

Az amerikai törvényhozás által elfogadott törvény szerint az állam nem írhatja elő, hogy az úgynevezett környezeti, társadalmi és vezetői (Environment, Social, Governance - ESG) normákat kötelezően alkalmazzák 152 millió amerikai nyugdíjcélú megtakarításai felett őrködő alapok befektetési döntéseire. Az előírás január végén lépett életbe, a republikánusok előre jelezték, hogy azt megtámadják.

Mike Braun a törvényt előterjesztő szenátor úgy nyilatkozott a javaslatról szóló vita során kedden, hogy Biden elnök saját politikai programjának oltárán idős amerikaiak megtakarításait is feláldozná. A 100 tagú, demokrata többségű szenátusban 50-46 arányban szavazták meg az intézkedést. A törvényhozás alsóházában, a republikánus többségű képviselőházban kedden fogadták el a szabályt.

A Fehér Ház előzetesen közleményt adott ki, amely szerint "az elnök folytatja az amerikai munkavállalók érdekében végzett munkát", és jelezte, hogy amennyiben a jogszabály Joe Biden elé kerül, az elnök meg fogja vétózni.

Az ESG-alapú befektetések esetén a vagyonkezelő figyelembe veszi, hogy az általa befektetésre kiszemelt vállalat milyen mértékben tesz eleget bizonyos a környezetvédelmi, társadalmi igazságosságot érintő és cégvezetésbeli elvárásoknak.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!