Jóváhagyta az egységes felvidéki magyar pártba való beolvadást az MKP kongresszusa

Külföld, 2021.09.19

Jóváhagyták a Magyar Közösség Pártja (MKP) beolvadását az egységes felvidéki magyar pártba, a Szövetségbe a párt felvidéki  kongresszusi küldöttjei Rimaszombatban vasárnap - közölte Forró Krisztián, az MKP elnöke újságírókkal a kongresszus szünetében.

"Ha ezen az úton továbbmegyünk, és tanulunk a múlt hibáiból, akkor sokkal erősebbé válhat a felvidéki magyarság" - jelentette ki Forró Krisztián. Hangsúlyozta: annak ellenére, hogy nagyon sok kísérlet volt az elmúlt időszakban a párt gáncsolására, a párt mégis a legerősebb formáció maradt, ennek köszönhetően a Szövetségben az MKP által vallott elvek tovább fognak élni. Az új párt belső erőviszonyait tekintve az MKP a Szövetség kongresszusában és más döntéshozó szerveiben 50 százalékos képviselettel rendelkezik majd. A Szövetség létrehozóinak megegyezése alapján az új párt elnökét az MKP adja, erre a tisztre az MKP kongresszusa Forró Krisztiánt az MKP elnökét jelölte. A párt Országos Tanácsának elnökét a Most-Híd delegálja, az Összefogás pedig egy alelnököt ad majd. Az egységes felvidéki magyar pártnak három platformja lesz, az MKP részéről erre a tisztre Berényi Józsefet, a korábbi pártelnököt választották. A leendő platformelnök rámutatott: a három párt eltérő értékrend alapján működött az elmúlt időszakban, ugyanakkor - mint mondta - bízik a sikerben. "Minden mást kipróbáltunk már, és nem működött, ez az utolsó lehetőségünk a parlamenti képviselet megteremtésére" - szögezte le Berényi József. Az MKP kongresszusának kezdetén Szili Katalin, miniszterelnöki megbízott is üdvözölte a közgyűlés küldöttjeit. Beszédében kiemelte: az MKP mérföldkőhöz érkezett, olyan döntéshez, amelyet nem könnyű meghozni, mivel az nemcsak a párt életéről, hanem a közösség sorsáról, annak jövőjéről is szól.

"Ma kegyelmi pillanatot él a felvidéki magyarság, amit nem szabad elmulasztani, nem szabad visszaélni a választók bizalmával, azzal a hittel, hogy egy komoly politikai erő érdekképviseletet tud biztosítani" - hangsúlyozta a miniszterelnöki megbízott. Leszögezte: a létrejövő Szövetség nem cél, hanem kezdet, eszköz ahhoz, hogy sikeres magyarság élhessen a Felvidéken. "A Szövetségnek állhatatosan kell kiállnia a magyarság ügyei mellett, nem szabad, hogy belső viták uralják el, a magyarságnak a Felvidéken éreznie kell, hogy egy erős, egységes politikai erő áll ki az érdekeikért" - mondta Szili Katalin az MTI-nek. Az egységes párt létrehozásáról szóló végső megegyezést márciusban jelentették be az új politikai szubjektumba beolvadó politikai erők vezetői. Ezt a megegyezést közel kétéves, az egyeztetések többszöri megakadásával jellemzett egységesítési folyamat előzte meg. A tavaszi megegyezést az új politikai szubjektum alapszabályáról folytatott egyeztetések, illetve az egybeolvadást lehetővé tévő párton belüli dokumentumok jóváhagyási folyamata követte. Ez utóbbit elsőként a múlt héten az Összefogás közgyűlése, majd most szombaton a Most-Híd zárta le. A leendő egységes felvidéki magyar párttá összeolvadó három párt legnagyobbika, az MKP vasárnap tette meg ugyanezt. A három párt elnökei a jövő hét folyamán írják alá az egybeolvadást megerősítő dokumentumokat, az egyesülés folyamata pedig október 2-án a Szövetség alakuló kongresszusával zárul le, ezt a tervek szerint Révkomáromban tartják majd.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!