Június 2-re írta ki az önkormányzati választásokat a szerb házelnök

Külföld, 2024.04.26

Június 2-án tartják meg az önkormányzati választásokat azokban a szerbiai önkormányzatokban, ahol tavaly december 17-én nem voksoltak - jelentette be Ana Brnabic házelnök pénteken.

A szerbiai parlament azt követően tudta kiírni a választást Szerbia 66 önkormányzatában - ideértve a Vajdaság összes települését -, hogy a képviselőház kedden megszavazta az önkormányzati választásokról szóló törvény módosítását.

A december 17-i választást követően Belgrádban egyik párt sem tudta biztosítani a kellő többséget a városi közgyűlésben, ezért új választásokra van szükség. Miután a parlament elnöke április elején kiírta a belgrádi választást, az ellenzék közölte, hogy amennyiben nem lesz szavazás minden olyan szerbiai önkormányzatban, ahol decemberben nem volt voksolás, bojkottálni fogja a fővárosi megmérettetést is. Több mint kéthetes egyeztetést követően az a megállapodás született, hogy a júliusban és augusztusban esedékes választásokat előbb, június 2-án tartják meg. Ehhez azonban jogszabálymódosításra volt szükség.

A parlament kedden szavazta meg a vonatkozó törvény módosítását, amelynek értelmében az eddigi 120 nap helyett 150 nappal a képviselők megbízatási idejének lejárta előtt ki lehet írni az új választásokat, a választások kiírása és a voksolás napja között pedig nem legalább 45, hanem legalább 30, de legfeljebb 60 napnak kell eltelnie.

Ana Brnabic pénteken, a választások kiírásakor a politikai szereplőknek azt üzente, figyeljenek arra, hogy a politika ne olyan eszköz legyen, amely elválasztja egymástól az embereket, és törekedjenek a párbeszédre, a megértésre és a kölcsönös tiszteletre.

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke hétfőn a Szabadkai Magyar Rádióban azt mondta, pártja célja az, hogy legalább abban a három önkormányzatban, amelyben polgármesterrel rendelkezik a VMSZ - Magyarkanizsán, Topolyán és Zentán -, meg tudják őrizni ezeket a tisztségeket annak érdekében, hogy a jövőben is részt vehessenek ezen települések fejlesztésében. Hozzátette: vannak más települések is, ahol győzhet a VMSZ, de mindenképpen erősödni szeretne mindenhol.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!