Kallas rámutatott: az Európai Unió továbbra is támogatja a demokrácia helyreállítását egy olyan országban, ahol közel egymillió európai állampolgár él. Hangsúlyozta, hogy Venezuela jövőjét maguknak a venezuelaiaknak kell meghatározniuk.
Az EU továbbra is kiáll azok mellett, akik a demokratikus értékeket védik - szögezte le a politikus. Kallas elmondta: mind ez idáig több mint 20 uniós állampolgár nyerte vissza szabadságát Venezuelában, és ezt a diplomáciai munkát - az EU Külügyi Szolgálatának és a caracasi küldöttség koordinációjának - eredményeként érték el. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek a lépések pozitív, de csak részleges előrelépést jelentenek, és az emberi jogok teljes helyreállításához vezető útnak a további intézkedések részét kell képeznie.
Az EU készen áll együttműködni minden venezuelai szereplővel - a jelenlegi hatóságokkal, beleértve az ideiglenes elnököt, civil társadalommal és demokratikus erőkkel - közös érdekek és elvek mentén. A venezuelai válság békés, tárgyalásos és inkluzív megoldását az EU megerősíti, és ragaszkodik ahhoz, hogy azt venezuelai vezetés vezesse.
A főképviselő szerint a latin-amerikai és a karibi térség továbbra is olyan régió, ahol az EU előmozdíthatja értékeit és érdekeit, beleértve a gazdasági kapcsolatokat is, amint azt a Mercosur-megállapodás aláírása is jelzi.
Győri Enikő a Fidesz EP-képviselője felszólalásában rámutatott: a világ ma az erő nyelvén beszél, és az Európai Uniónak alkalmazkodnia kell ehhez az új valósághoz. Úgy fogalmazott: lehet fintorogni, elhűlni vagy öklöt rázni, ő azonban azt javasolja, hogy "az unió a lassan forduló csatahajó helyett váltson gyorsnaszád üzemmódra. "
Hangsúlyozta: Venezuela ügyében is erre a megközelítésre lenne szükség. Felidézte, hogy az ország a Hugo Chávez és Nicolás Maduro nevével fémjelzett kommunista diktatúra idején az "Isten adta földi paradicsomból" szegény országgá vált, ahonnan milliók menekültek el, köztük több száz család Magyarországra is.
Kijelentette: nyílt titok, hogy a venezuelai államot drogkereskedelemből működtették, a választásokat elcsalták, a rezsimet pedig a Soles-kartell katonai és intézményi struktúrája tartotta fenn. Hozzátette: a baloldal ezt ideológiai okokból tagadja, ugyanakkor a venezuelai állam bűnrészessége nélkül nem létezhetne a világban olyan mértékű kábítószer-kereskedelem, mint amilyen ma tapasztalható.
A képviselő szerint az Egyesült Államok "nem jogászkodott, hanem cselekedett", és ezzel egyértelmű üzenetet küldött minden narkórezsim számára. Úgy vélte, Európának is együtt kellene működnie az amerikaiakkal, ha nem akarja, hogy a kontinensen mindennapossá váljanak a lövöldözések, mint amilyenek Antwerpenben vagy Brüsszelben tapasztalhatók a drogkereskedők között.
Győri Enikő hangsúlyozta: közösen kell fellépni a kábítószer ellen, amely mindenkit tönkretesz és megnyomorít. Kiemelte: Magyarországon zéró tolerancia van a drogokkal szemben, és véleménye szerint Európában is ennek kellene érvényesülnie.
(MTI)
Tetszett a cikk?
Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!