TV műsor

Katalán válság - A spanyol kormányfő az erőszak elítélésére szólította fel Katalónia elnökét

Külföld, 2019.10.16

Pedro Sánchez ügyvezető spanyol kormányfő az elmúlt napok erőszakos utcai cselekményeinek elítélésére szólította fel Quim Torra katalán elnököt szerda esti sajtótájékoztatóján Madridban.

"Politikai és morális kötelessége elítélni (...) a legvilágosabban és leghatározottabban az erőszak alkalmazását Katalóniában" - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Katalónia lakosainak joga van békében és biztonságban élni.

"Egyetlen vezető sem fedheti el kudarcát füst- és tűzfüggönnyel" - jegyezte meg Pedro Sánchez. Azt mondta, hogy a kormánynak kell szavatolnia a békés véleménynyilvánítás alkotmányos jogát. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az erőszak korlátozza az együttélést. Hangsúlyozta: Madrid válasza határozott, arányos és egységes lesz, és ezért egyeztetett a nap folyamán a spanyol parlament legnagyobb ellenzéki pártjainak vezetőivel.

A találkozón Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnöke azt kezdeményezte, hogy a főügyészség indítson eljárást a katalán elnök ellen, amiért a közrend megzavarására buzdított, amikor a tüntetésre szólította az embereket. Albert Rivera, az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpárt elnöke ugyanezért Quim Torra leváltását szorgalmazta, míg Pablo Iglesias, az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) radikális baloldali pártszövetség vezetője azt kérte, hogy rendkívüli intézkedések helyett a párbeszéd helyreállítására törekedjen a spanyol kormány Katalónia vezetésével.

Az ügyvezető kormányfő sajtótájékoztatóján nyugalomra és megfontoltságra szólította fel a katalánokat és spanyolokat. Véleménye szerint az "erőszakos epizódokat" le fogják küzdeni, és hamarosan helyreáll a nyugalom és az együttélés Katalóniában.

Katalóniában közben ismét zavargásba fordultak az esti tüntetések. Barcelonában a katalán belügyi tanácsos hivatalánál tűztek össze a rendőrök és a tiltakozók, akik a politikus lemondását követelték a katalán rendőrök tüntetők elleni kemény fellépése miatt.

Ismét kövekkel, petárdákkal, üvegekkel dobálták meg a rendfenntartókat, akik gumibotokkal próbálták oszlatni a tömeget. A környező utcák csatatérré változtak, a tüntetők a felborított szemetes konténerekből barikádokat emeltek és felgyújtották őket, illetve több parkoló autót is lángba borítottak.

A hatóságok egy ember őrizetbe vettek. A mentőszolgálat 11 sérültről tud.

Folytatódtak a tiltakozóakciók több katalán városban is, például Lleidában, Mataróban, valamint Gironában, ahol szintén rendbontásba csapott át a tüntetés. Demonstráltak a katalán függetlenségi vezetők mellett a spanyol főváros központjában is, a Puerte del Sol téren.

A spanyol belügyminisztérium szerdán bejelentette: növeli a spanyol rendőrség kötelékébe tartozó, Katalóniába kihelyezett egységek számát. Sajtóhírek szerint azonban megtiltották a rendőröknek, hogy gumilövedéket és füstbombát használjanak a tüntetők ellen.

A tüntetéshullám azután kezdődött, hogy hétfőn a spanyol legfelsőbb bíróság zendülés miatt elítélt kilenc katalán függetlenségi vezetőt, 9-től 13 évig tartó szabadságvesztéssel sújtotta őket a 2017. október 1-jén Madrid szerint alkotmányellenesen megtartott és rendőri erőszakkal végződött függetlenségi népszavazás, valamint a katalán függetlenségi nyilatkozat elfogadása miatt.
(MTI)


Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!