Kelemen Hunor: nem kell kétségbeesni az ellenzéki szereptől

Külföld hírek, 2023.06.21

Soha nem szabad kétségbeesni az ellenzéki szereptől, az RMDSZ életében korábban is voltak ilyen időszakok, és nem félek attól, hogy most nem találja meg a hangját - mondta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a Maszol.ro-nak adott szerdai interjúban.

Az erdélyi magyar érdekvédelmi szövetség vezetője a hírportálnak úgy értékelt, hogy ellenzékben mindenkinek van helye, aki nincs kormányon. "Ellenzékben az embert nem lehet elszigetelni, mert ha megvannak a politikai üzenetei, ha megvan a közössége, amelyhez a politikai üzeneteit eljuttatja, ha van víziója, akkor azt el tudja mondani" - jelentette ki.

Az RMDSZ-nek az új román kormányból való kiszorításáról elmondta: az egyik egyértelmű oka "a zsákmányszerzés, a mohóság" volt, a másik ok pedig, hogy a román politikusok nem tartják be a szavukat. "Sok év után ismét bebizonyosodott, hogy a romániai politikai osztály jelentős része nem tudja azt üzenni a társadalomnak, hogy a mi ígéreteinket komolyan vehetitek, mert betartjuk az adott szavunkat. Inkább azt üzenik ezzel, hogy bármit ígérünk, majd meggondoljuk magunkat, és majd lesz valahogy. Ez a majd lesz valahogy igazából az egyik nagy krónikus betegsége a román belpolitikának" - fogalmazott az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ kormányból való távozásában Klaus Iohannis államfő akarata is közrejátszhatott, akiről ugyan nem tudni, mi volt a szándéka, "de az biztos, hogy a kisujját sem mozdította meg, hogy a koalíció továbbmenjen" - mondta.

A bukaresti kormányban töltött évekről elmondta: mindhárom RMDSZ-es miniszter teljesítményével elégedett, jó munkát végeztek, és köszönet illeti őket ezért. Cseke Attila nemcsak jól vezette a fejlesztési minisztériumot, de elérte, hogy ma a legjobban működő tárca. Tánczos Barna megküzdött a környezetvédelmi tárcánál a "nehéz problémákkal", melyek közül a medvekérdés a legismertebb, míg Novák Károly Eduárd elkészítette az Országos Sportstratégiát - emlékeztetett az RMDSZ-elnök.

Kelemen Hunor a kormányon töltött időszaknak az elmaradásai között az alkotmánymódosítást nevezte a legfontosabbnak, mely az ukrajnai háború kitörése miatt került le naprendről. Ehhez az RMDSZ elnöke szerint "egyrészt a vízió, másrészt a bátorság" hiánya is hozzájárult, amit elmondása szerint általában hiányol a román belpolitikából.

A másik nagy elmaradás a kisebbségi törvény elfogadása, mely szintén a háború miatt került "zárójelbe" - mondta. Hozzátette, mivel az RMDSZ politikusai látták, hogy a háború fölkavarja az előítéleteket, a félelmeket, könnyen lehet a gyűlöletet egy bizonyos csoport felé irányítani, nem akarták, hogy kudarcba fulladjon a kezdeményezés. Ha már így alakult, a szövetség addig vár az elfogadtatásával, amíg biztosítani tudja hozzá a parlamenti többséget - nyilatkozta.

Kelemen Hunor a román belpolitikában egyre erősödő szélsőségességről elmondta: az RMDSZ-nek ezt vissza kell utasítania, és azokat a jóhiszemű román partnereket kell megtartania, megszólítania, "akik tudják, hogy ez a sok butaság, amit beszélnek, ez nem igaz. Itt élünk, ez a szülőföldünk. Mindegy, hogy milyen politikai rezsim volt, mi itt éltünk, ennek a földnek az építéséhez, ennek az országnak az építéséhez, Erdélynek az építéséhez hozzájárultunk. Ez a mi örökségünk, ez a miénk is. Tehát ezt sem elvenni nem akarjuk senkitől, sem elvinni nem akarjuk a földünket. Ezt egyenesen, világosan el kell mondani, világosan kell beszélni" - nyomatékosított az RMDSZ elnöke.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!