Két másik párttal egyesült az Igazságos Oroszország

Külföld, 2021.02.22

Két másik párttal, Az Igazságért és az Oroszország Patriótái elnevezésűvel egyesült hétfőn a szociáldemokrata színezetű, parlamenti frakcióval rendelkező Igazságos Oroszország.

A hétfőn megtartott egyesülési kongresszuson a reményei szerint a baloldali és a hazafias erőket egyesítő formáció az Igazságos Oroszország - Patrióták - Az Igazságért (rövidebb formában: az Igazságos Oroszország - Az Igazságért) elnevezést vette fel.

Az egyesült párt elnöke az előzetes várakozásoknak megfelelően az Igazságos Oroszország eddigi vezetője Szergej Mironov lett. Társelnökké Gennagyij Szemigin politológust, az Oroszország Patriótái és Zahar Prilepin írót, Az Igazságért eddigi vezérét választották. Utóbbi politikus 2017 februárja és 2018 júliusa között zászlóaljparancsnok volt a délkelet-ukrajnai szakadároknál.

Szemigin emellett az új párt központi tanácsa, Prilepin pedig a képviselő kamara vezetői pozícióját is betölti. Az Igazságos Oroszországhoz csatlakozott két másik párt párhuzamos kongresszuson feloszlatta magát. Az egyesülés terve januárban került nyilvánosságra.

Mironov kijelentette: az új párt célja, hogy "minimum a második helyen" végezzen a szeptemberben esedékes parlamenti választáson. Kiáltványa szerint a formáció célja a szolidáris, szociálisan orientált gazdaság kiépítése és az állam szerepvállalásának fokozása. A dokumentum egyebek között a progresszív adóztatás visszaállítását, a természetes monopóliumok árainak állami szabályozását, "az infrastrukturális kulcságazatok" államosítását, a jövedelmeknek a központ és a régiók közötti újraelosztását, a minimálbér, a nyugdíjak és a szociális támogatások emelését, valamint az alanyi jogon járó lakossági alapjövedelem bevezetését ígéri.

Az orosz Központi Választási Bizottság korábbi állásfoglalása szerint az új politikai formációnak hatékony szervezés esetén esélye van arra, hogy elindulhasson a szeptemberi parlamenti választáson. Ehhez a párt szervezeteinek az orosz régiók több mint felében be kell jegyeztetniük magukat, és ezt be kell jelenteniük az igazságügyi minisztériumnak is.

Az orosz parlament 450 tagú alsóházában jelenleg a kormányzó Egységes Oroszország pártnak 335 képviselője, vagyis csaknem háromnegyedes többsége van. A kommunistáknak 42, a liberális demokratáknak 40, az Igazságos Oroszországnak 23, a Szülőföldnek és a Civil Platformnak pedig egy-egy szavazata van. Nyolc mandátum betöltetlen.

Az Igazságos Oroszország parlamenti súlya a 2006-ban történt megalapítása óta választásról választásra csökkent. A párt vezetése az elmúlt két év alatt több politikai erővel tárgyalt az egyesülés lehetőségéről.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!