Kétnapos egészségügyi szűrést kezdett a Katolikus Karitász Orvosmissziója a kárpátaljai Rahón

Külföld, 2018.10.27

Több mint száz gyermek szemészeti, fogászati és ortopédiai szűrővizsgálatát, valamint csaknem ugyanennyi felnőtt egészségügyi szűrését végzi el október 27-én és 28-án a Katolikus Karitász Orvosmissziója Rahón, az egyik legtávolabbi, magyarok által is lakott kárpátaljai településen.

A szűrővizsgálatokról Koroknai András, az orvosmisszió helyettes vezetője az MTI érdeklődésére telefonon elmondta, különösen fontosnak érzi, hogy orvosaik az olyan távoli településekre is eljussanak Kárpátalján, mint Rahó, ahová az út Magyarországról - a határon történő hosszas várakozást is beszámítva - akár 8-10 órát is igénybe vehet. A szűrés kapcsán kifejtette, a gyermekek szemészeti és mozgásszervi vizsgálata során azoknak, akiknek szükséges, a szakorvosok szemüveget és lúdtalpbetétet írnak fel, amit az orvosmisszió készíttet és juttat el a pácienseknek. Ha további vizsgálatokra vagy ellátásra van szükség, akkor a misszió segít ennek a megszervezésében - tette hozzá, megjegyezve, hogy a felnőttek esetében vérnyomást és vércukorszintet mérnek, EKG-vizsgálatot végeznek, nőgyógyászati és életmód-tanácsadást folytatnak.

Koroknai András azt is elmondta, hogy az orvosmisszió tevékenysége a szűrővizsgálatokkal nem fejeződik be Rahón és környékén, az orvosok évente visszatérnek, ellenőrzik a gyermekek fejlődését és a látáskorrekció, valamint az orvosi segédeszközök használatának eredményességét, továbbá ismételten felmérik a szükségleteket. A mostani alkalommal - folytatta - az orvosmisszió munkatársai magukkal hozták és eljuttatják a gyermekeknek a korábban Aknaszlatinán, Gyertyánligeten és Nagyszőlősön végzett szűrővizsgálatok során felírt szemüvegeket és lúdtalpbetéteket.

A szakember közölte, hogy a rahói vizsgálatokat 17 orvos, köztük négy orvostanhallgató végzi, akik nagy lelkesedéssel és odaadással vesznek részt az orvosmisszió munkájában. Mint kifejtette, az orvoscsoport létszáma helyszíntől függően változik, de a misszióban szerepet vállaló önkéntes orvosok száma meghaladja a 25-öt, és ugyanennyi a medikus is.

Koroknai András köszönetet mondott Mikulyák László rahói római katolikus esperesnek az orvosmisszió Felső-Tisza-vidéki szórványtelepüléseken végzett tevékenységéhez nyújtott támogatásért.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!