Kiállítás nyílt Zágrábban Habsburg Ottó születésének 110. évfordulója alkalmából

Külföld, 2022.10.05

"Európa elképzelhetetlen Horvátország nélkül" címmel nyílt fotókiállítás szerdán a zágrábi Liszt Intézetben Habsburg Ottó születésének 110. évfordulója alkalmából.

"Habsburg Ottó születésének 110. évfordulójáról emlékezünk meg, és ebből az alkalomból nemcsak Budapesten, hanem Európa több fővárosában is megnyitjuk ezt a kiállítást, ami a névadónk életéről szól" - mondta el Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója az MTI-nek, hozzátéve, hogy Zágráb az első állomás.

Örömét fejezte ki, hogy a horvát külügyminiszter készségét mutatta, és részt vesz a rendezvényen, "együtt fogjuk megnyitni ezt a mai megemlékezést" - mutatott rá. Hozzátette: annak is örülnek, hogy ebből az alkalomból sokan jönnek el és szólalnak meg olyanok, akik még ismerték itt Horvátországban Habsburg Ottót.

Habsburg Ottó jelentősége nem pusztán a közös birodalomhoz, az Osztrák-Magyar Monarchiához való tartozás, illetve az, hogy ő volt az utolsó magyar trónörökös, hanem sokkal inkább az, hogy ő, mint az Európai Parlament képviselője, nagyon sok mindent tett azért, hogy a vasfüggöny leomoljon, és egy olyan Európa-kép, egy olyan Európa-ideál képviselője volt, amelyben a kis nemzeteknek hallani lehet a hangját - mondta az igazgató.

Úgy vélte: ma is azért van aktualitása, mert a nemzeti szuverenitás és az európai gondolat igenis összefér egymással. "Ez Habsburg Ottó üzenete a mai Európa számára" - húzta alá.

A rendezvényen elsőként Demcsák Csaba, Magyarország zágrábi nagykövete méltatta Habsburg Ottó történeti és politikai örökségét, majd Ivan Mirnik múzeumi és tudományos tanácsadó és Mate Granic korábbi külügyminiszter előadását, valamint Vanja Vinkovic "Otto i Hrvati/Otto und die Kroaten" című dokumentumfilmjét nézhette meg a közönség.

A kiállítás hivatalosan Gordan Grlic Radman, a horvát kormány kül- és európai ügyekért felelős minisztere nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte: "Hasburg Ottó politikus, poliglott, vizionárius, keresztyén, családos ember volt, de mindenekelőtt Horvátország barátja".

A rendezvény tájékoztató füzete szerint "Habsburg Ottó politikai pályafutása során különös figyelmet fordított azokra az országokra, amelyek korábban a Habsburg-monarchia részét képezték. Horvátországhoz különleges kapcsolat fűzte. Az utolsó trónörökös, aki nevelőitől horvátul is megtanult, ifjúkorától kezdve szorosan követte az ország sorsát. A Jaltában megszületett világrend láttán szomorúan vette tudomásul, hogy az új geopolitikai realitások Horvátországot jó időre kiszakították abból a közép-európai közegből, amelynek évszázadokig integráns része volt. Nem csoda tehát, hogy az 1990-es években, a jugoszláv föderális állam felbomlásának turbulens időszakában következetesen védelmezte Horvátország nemzeti önrendelkezéshez való jogát, és sokat tett az ország nemzetközi diplomáciai elismeréséért. Az önálló horvát államiság létrejötte után Habsburg Ottó jelentős szerepet vállalt az ország uniós csatlakozásának előmozdításában is - olvasható az ismertetőben.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!