Kilép az egységes felvidéki magyar pártból Bugár Béla

Külföld, 2022.05.03

Kilép a Szövetségből, a tavaly ősszel létrejött egységes felvidéki magyar pártból Bugár Béla, a Most-Híd egykori szlovák-magyar párt alapító elnöke - jelentette be a politikus hivatalos közösségi oldalán kedden.

A politikus - aki 2009-ben, az akkori felvidéki magyar pártból, a Magyar Koalíció Pártjából kilépve hozta létre a Most-Híd pártot - döntését azzal indokolta, hogy "nem tud azonosulni a pártban uralkodó politikai stílussal."

Bugár távozásáról Solymos László, a Szövetség Országos Tanácsának elnöke - a Most-Híd korábbi politikusa - a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökségnek azt mondta: Bugár távozása az ősszel esedékes helyhatósági választásokkal, s azzal függ össze, hogy a Most-Híd platform tagozatának Somorján - Bugár lakóhelyén - nem sikerült megegyezésre jutnia a jelöltlistáról. Forró Krisztián, a Szövetség elnöke a ma7.sk, felvidéki magyar hírportálnak nyilatkozva Bugár kilépéséről azt mondta: igazán furcsa annak időzítése, mivel ugyanis épp most fogadták el a Szövetség belső működési szabályzatát, vagyis "előre mozdultak a dolgok", megegyeztek a kiemelt települések jelöltjeivel kapcsolatban is.

"Ha ezt követően lép valaki ilyet, az nem az egységben érdekelt, hanem épp ellenkezőleg, a széthúzásban!" - idézte a ma7.sk Forró Krisztián szavait, aki úgy vélekedett, Bugár távozása nem lesz hatással pártjuk működésére.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!