Kína nem fogja elfogadni a brit tengerentúli státus alapján kiadott útleveleket

Külföld, 2021.01.29

Kína nem fogja elfogadni a brit tengerentúli státus alapján kiadott útleveleket érvényes utazási dokumentumként vasárnaptól kezdve - jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő, csupán órákkal az után, hogy London részleteket közölt a vonatkozó vízumeljárásról, amelyen keresztül 5,4 millió hongkongi juthatna brit állampolgársághoz.

Csao szerint a brit tengerentúli státus alapján kiadott vízummal London súlyosan megsérti Kína szuverenitását, valamint erőszakosan beavatkozik Hongkong és Kínai belügyeibe.

"Nagy-Britannia figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy Hongkong már 24 éve visszatért Kínához" - mondta.

A brit tengerentúli státusszal rendelkező hongkongiak olyan vízumot kérelmezhetnek, amely alapján akár öt éven át tartózkodhatnak az Egyesült Királyságban, hat év eltelte után pedig állampolgárságért folyamodhatnak.

A brit belügyminisztérium péntek reggeli bejelentése szerint a vízumkérelmeket internetes regisztrációt követően vasárnap délutántól kezdve adhatják be a jelentkezők. Boris Johnson brit miniszterelnök egy közleményben kijelentette: rendkívül büszke az intézkedésre, amellyel új utat nyitottak a jogosultsággal rendelkező hongkongiak számára, hogy otthonukra leljenek az Egyesült Királyságban. Johnson szerint ezzel a lépéssel hűek maradtak a hongkongiakhoz fűződő történelmi kötelékeikhez, és kiálltak a szabadság és az autonómia mellett.

Mielőtt Hongkong 1997-ben a brit gyarmati uralom alól visszatért volna a kínai anyaföldhöz, az Egyesült Királyság brit tengerentúli státuson alapuló útlevelet adományozott minden, az átadás előtt született hongkonginak. Az úti okmány arra jogosította fel az azt birtoklókat, hogy hat hónapot tölthessenek el az Egyesült Királyságban. Az okmány mindazonáltal munkavállalást nem tett lehetővé számukra.

A brit kormány tavaly azt követően indította el a szükséges folyamatot a vízumprogram újrahangolására, hogy Peking június végén elfogadta a Hongkongra vonatkozóan kidolgozott nemzetbiztonsági törvényt, amely London szerint súlyosan sérti a Hongkong státusát rögzítő, 1984-ben aláírt kínai-brit közös deklarációt. A törvény ellen számos külföldi kormányzat és nemzetközi szervezet emelt szót, a hongkongi autonómia aláásásával vádolva a jogszabályt.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!