Kína szankciókkal sújt amerikai tisztségviselőket Hongkong miatt

Külföld, 2020.12.10

Peking szankciókat vetett ki amerikai tisztségviselőkre Hongkonggal kapcsolatos állásfoglalásuk miatt - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő.

Hua elmondta: a szankciók az ügyben számottevő felelőséggel bíró, a közigazgatási területen, az amerikai kongresszusban, valamint nem kormányzati szervezeteknél tisztséget betöltő amerikai hivatalnokokra és családtagjaikra vonatkoznak.

A kínai külügyi szóvivő közölte továbbá, hogy Kína visszavonja az amerikai diplomata-útlevéllel rendelkezők vízummentességét Hongkongra és Makaóra vonatkozóan a kínai tisztviselőket sújtó amerikai szankciók miatti ellenlépésként.

Washington hétfőn léptetett életbe szankciókat 14, a kínai népgyűlésben elnökhelyettesi posztot betöltő vezető ellen. Hua ismételten felszólította az Egyesült Államokat, hogy ne avatkozzon Hongkong, illetve Kínai belügyeibe.

Cseng Cö-kuang kínai külügyminiszter-helyettes az amerikai szankciók hírére kedden bekérette Robert Fordent amerikai ügyvivőt, és még aznap egyenlő mértékű ellenintézkedéseket helyezett kilátásba az ország szuverenitásának, biztonságának és fejlődési érdekeinek védelme érdekében.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!