Kínai tisztségviselő: patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok

Külföld, 2021.07.26

Hszie Feng kínai külügyminiszter-helyettes szerint patthelyzetbe kerültek a kínai-amerikai kapcsolatok, elsősorban amiatt, mert "egyes amerikaiak képzeletbeli ellenségként ábrázolják Kínát".

A kínai külügyi tárca helyettes vezetője ezt hétfőn, a kelet-kínai Tiencsinben Wendy Sherman amerikai külügyminiszter-helyettessel folytatott megbeszélésén közölte a kínai külügyminisztérium közleménye szerint.

Hszie úgy vélekedett: az amerikai fél által gyakran emlegetett "szabályokon alapuló nemzetközi rend" valójában eszköz az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei számára arra, hogy saját szabályaikat állítsák be nemzetköziként, ráerőltetve a világ többi országára. A kínai diplomata szerint valójában a "dzsungel törvényét" kívánják bevezetni, mely alapján az "erősebbnek van igaza", és "a nagyobb hatalmaskodik a kisebb felett". Hszi leszögezte: a világnak szolidaritásra és együttműködésre van szüksége, mert "az emberiség egy hajóban evez". Kína olyan nemzetközi kapcsolatokat kíván építeni- tette hozzá, - melyek a kölcsönös tiszteleten, az egyenlőségen, a jogszerűségen, és a minden fél számára előnyös együttműködésen alapulnak. Hozzátette: Peking kész együtt dolgozni Washingtonnal azon, hogy megtalálják a közös nevezőt, és félretegyék a különbségeiket.

Egy nappal Sherman vasárnapi érkezése előtt Vang Ji kínai külügyminiszter úgy nyilatkozott: Kína nem fogja elfogadni az Egyesült Államok részéről a lekezelő modorban folytatott kommunikációt. Vang szombaton úgy fogalmazott: nincs olyan ország, amely feljebbvaló lenne a többinél. A kínai külügyi tárca vezetője ezzel Ned Price amerikai külügyi szóvivő Sherman kínai útjával kapcsolatos kijelentésére reagált, miszerint a látogatást az amerikai fél "erős helyzetből" eszközöli a szövetségeseivel folytatott egyeztetéseknek köszönhetően.

Sherman vasárnap a Twitteren közzétett bejegyzésekben azt írta, hogy az amerikai kormányzat azért küzd, hogy egyenlő versenyhelyzetbe hozza az amerikai vállalatokat Kínában. Az amerikai külügyminiszter-helyettes továbbá részvétét fejezte ki a közép-kínai Honanban múlt héten pusztító súlyos áradások áldozatai miatt.

Joe Biden amerikai elnök januári hivatalba lépése óta a két ország képviselői első alkalommal márciusban, Alaszkában folytattak találkozót. A megbeszélések feszült hangulatban zajlottak: az amerikai tisztségviselők a világ stabilitásának veszélyeztetésével vádolták meg Kínát, míg a kínai képviselők álszentnek nevezték Washington fellépését az emberi jogok kapcsán a fekete amerikaiakkal szembeni bánásmódra hivatkozva.

A kapcsolatok azóta is feszültségekkel teliek maradtak, a két fél több alkalommal kölcsönös szankciókat vetett ki egymásra, és gyakoriak voltak a diplomáciai szóváltások.
(MTI)
 

Véleménye van? Szóljon hozzá!



Tetszett a cikk?

Ha igen, kérjük like-olja weboldalunkat!
Kövess minket a Facebookon!